Szörnyszülöttek (1932) online teljes film magyarul

Tod Browning Freaks u2013 Szörnyszülöttek című filmjének kritikája (DVD)


Sajnos a legkevésbé sem véletlen, hogy a honi Filmlexikon immár hagyományosan csak az 1945 után készült játékfilmekről szolgáltat adatokat: a magyarországi médiakultúrában máig terjedelmes és kínos hiátust jelent a huszadik század második negyedének (elsősorban) amerikai filmművészete. A zsánerművek - főként a horror- és gengszterfilmek, valamint a hangos burleszk - ezen első virágkorából még a mozirajongók is gyakran csak A sebhelyes arcút (Howard Hawks, 1932), esetleg Laurel és Hardy (a mucsai Stan és Panu00AB-t ideje volna már a Horthy-korszak egyéb kulturális csökevényei mellé temetni) egy-egy filmjét ismerik. Pedig a megemlékezésekkel, tiszteletadó kikacsintásokkal és persze örökérvényű toposzokkal kezdettől előszeretettel élő filmművészet számos, ma soha véget nem érőnek tűnő története innen indul, King Kongtól Tarzanig. Szerencsére már most látható, hogy a bántó űrt egy-két évtizeden belül sikerülhet akár teljesen is felszámolni, mégpedig leginkább azért, mert a húszas, harmincas és negyvenes évek legérdekesebb filmjei sorra jelennek meg a magyar DVD-piacon.

Ilyen régóta várt kultuszfilm a Warner Home Video által most kiadott Freaks u2013 Szörnyszülöttek is, mely még a különlegességek között is unikumnak számít. 1932-ben mutatták be, az USA filmgyártás talán leglázasabb, legfelbolydultabb időszakában. Az 1927-ben, nem egész fél évtizede született hangosfilm hőskorát élte, sok művész még nem is volt biztos az áttörés tartósságában. Csupán két éve volt érvényben a protestáns kulturális elnyomás máig egyik legrettentőbb fegyvertényének számító Motion Picture Production Code (Mozgóképkészítői Illemkódex), melyet a Motion Picture Producers and Distributors Association of America (Amerikai Filmgyártók és Filmterjesztők Szövetsége) tett kötelezővé, s amely jezsuita fanatizmussal és félelmetesen ostoba képmutatással minden erkölcstelenségetu00AB száműzni kívánt a gyöngyvászonról, a combok belső oldalától (!) a csipkés alsóneműn át a szerencsejátékokig. Mindennek hátteréül pedig a Nagy Gazdasági Világválság szolgált, munkanélküliségével és rémületével, meg persze az alkoholtilalom, bűntudatával és az elharapózó gengszterizmussal.

Ezekben az időkben - a temetkezési üzletágon kívül - talán egyetlen biztos legális jövedelemforrás sem létezett, a filmkészítés pedig pionírok hősi teljesítményéhez lehetett hasonlatos; annyi legalábbis biztos: felkavaró, szokatlan hangvételű művel csak olyan ember mert jelentkezni, aki nem ijedt meg a saját árnyékától u2013 na és persze a bukás rémétől. Tod Browning, a rendező, épp ilyen jellem volt. A Metro-Goldwyn-Mayer megbízható szállítója, aki az amerikai filmtörténet második rendezői generációjához tartozott, nem kisebb név, mint maga David Wark Griffith keze alatt sajátította el a szakma fortélyait. A Türelmetlenségben (1916) színészként is közreműködött, de már előtte rendezni kezdett, és átlagos korabeli direktorként évente féltucat műfaji szemetet állított elő (ekkoriban még csak kevesen tekintették a filmet művészetnek), mígnem 1925-ben rátalált szerencseszínészére, Lon Chaneyre, akivel első nagy sikerét, a The Unholy Three című bűnügyi némafilmet forgatta. Ezzel Browning egy csapásra a kortárs élvonalba került, és Chaneyvel annak öt évvel később bekövetkezett haláláig együttműködve kidolgozta saját misztikus horrorstílusát, melynek alapján a sajtó egy hangzatos, bár meglehetősen felületes címmel is megajándékozta: a mozgókép Edgar Allen Poe-jau00AB-ként emlegették. Persze mára már világos, hogy Browning nevét nem több, mint két játékfilm fogja az utókor számára megőrizni: legendát teremtő, a magyar Lugosi Béla főszereplésével készült Draculája (1931) és a Szörnyszülöttek.

A Freaks eredeti változata prológussal indult, melyet a DVD-n sajnos - a mű architektóniáját figyelmen kívül hagyva - leválasztottak a filmről. A bevezető szöveg ugyanis, mely cirkuszi mutatványosokat ábrázoló oldalfestményével, hatásvadász szövegkiemeléseivel és dagályosságával máris megidézi a bemutatni kívánt miliőt, valójában disclaimer (egyfajta nyilvános cáfolat), mely arra hivatott, hogy tompítsa a filmben látható képsorok élét. Jól bejáratott trükk ez, mely éppúgy ismerős A sebhelyes arcúból, mint a Szegénylegényekből - az elnyomó hatalom kijátszásának eszköze, mely általában jó ómen: értéket szokott takarni.

Mikor átrágtuk magunkat az előretolt bocsánatkérésen és a gyorstalpaló kultúrtörténeti leckén, még mindig nem értünk a cselekményhez: egy vurstli nagyhangú kikiáltóját látjuk, aki élő szörnyetegeket ígér a bámészkodóknak, majd a legborzasztóbbat rögvest meg is mutatja (a néző ekkor még nem lát belőle semmit). Csak mikor mesélni kezdi a kis ólban heverő lény történetét, indul el valójában a film. Mint a DVD-n található dokumentumokból kiderül, az eredeti koncepció nem ez volt, a Szörnyszülöttek moziváltozata mégis nagyon pontos keretes szerkezettel rendelkezik, amely a maupassant-i novellákból, vagy a régebbi regényhagyományból lehet ismerős: a prológust keret követi, ezután bontakozik ki a cselekmény, majd zárul a keret, és rövid epilógussal fejeződik be a mű. Persze korántsem a struktúra az egyetlen, ami a filmet az ezernyolcszázas évekhez kapcsolja: toposzaiban és cselekménybonyolításában is ott az irodalom századának lenyomata. Erről még lesz szó.

Az alomban heverő monstrum egykor szépséges akrobatanő volt: Cleopatra (Olga Baclanova), a levegő pávájau00AB, aki számos más férfié mellett cirkusza egyik törpéjének, Hansnak (Harry Earles) szívét is lángra gyújtotta. Hans hiába készül házasságra a bájos manóhölggyel, Friedával (Daisy Earles), nem képes ellenállni az egymagában is ötször annyi nő csábításának, és sutba dobva a józan észt udvarolni kezd Cleopatrának. Az alantas lelkű légtornász pedig még adja is alá a lovat, mivel Hans mesés örökségére pályázik, amelyből vissza nem fizetett kölcsön, drága pezsgők, majd egy platinanyaklánc révén egyre többet meg is szerez. A német törpe vagyonát titkolt szeretőjével, az erőművész Herculesszal osztja meg, akivel végül kitervelik, hogy a nő feleségül megy Hanshoz, akit eltesznek majd láb alól. Ám a naiv sűrítéssel már a lakodalomra időzített mérgezés nem sikerül; az erős szervezetű kisember gyanút fog, ápolása során torz barátai segítségével leleplezi az őt továbbra is mérgezni igyekvő intrikust, és (természetesen) egy viharos éjszakán a cirkusz aprónépe Cleopatrával és Herculesszel is könyörtelenül leszámol.

Mint látható, a történet nem több afféle sajtpapírra kívánkozó, filléres, butácska melodrámánál, melyhez képest Schiller korai drámái valóságos mesterművekként tündökölnek u2013 újabb elem, mely a 19. századi (és még régebbi) populáris hagyományhoz kapcsolja a filmet. A cselekményhez hasonlóan könnyű kritikusi célpont lehetne a rendezés mesterkéltsége, mely valami módon szinte minden snittben a felszínre tör: a germán neveket viselő, beszédébe német szavakat keverő pár még kettesben is angolul szólal meg; az ármányt kitervelő Cleopatra néma- vagy rajzfilmbe illő módon elváltoztatja a hangját, és guvasztja a szemét; Hans a végső leszámolás előtt hosszan monologizál, ellenfele szavait idézve - s így tovább. A film mégis érdekes, mulatságos, mi több: helyenként megható. Mindennek legalább két titka van.

Az első titok a már-már mitikusan nagy horderejű témaválasztás. A Freaks középpontjában ugyanis korántsem a soványka cselekmény, hanem a freakshow, vagy sideshow borzongatóan rejtelmes világa áll. (A mélyen az angolszász hagyományban gyökerező szavak megizzasztják a fordítókat: vurstlikban, vagy cirkuszok mellett megtekinthető látványosságot jelentenek, melynek fő attrakciói a természet groteszk tréfáinak tartott emberek és állatok voltak, a szakállas nőtől kezdve a törpéken át a kétfejű borjúig - a látogatók szemében a határok ember és állat közt elmosódtak.) Azzal, hogy a freakshow népét tette filmje valódi főszereplőjévé, Browning - nem lehetetlen, hogy teljesen véletlenül - egyszerre aknázta ki és helyezte új alapokra a mozi egyik halhatatlan és kimeríthetetlen toposzát, s ezáltal minden bizonnyal a legfontosabb csomópontját alkotta meg egy, a mozgókép hőskora óta élő hagyománynak. A Freaks nélkül talán meg sem született volna, de biztosan egész másképp alakul David Lynch és Tim Burton életműve; hatását felfedezhetjük Fellini Satyriconjában (1969), Az elefántemberben (David Lynch, 1980), vagy akár Marilyn Manson videóklipjeiben. Az explicit hommage-ok sem hiányoznak: gondoljunk csak Robert Altman Játékosára (1992), Matt Groening Simpson családjára, vagy a közelmúltból Burton Nagy halára (2003).

Már utaltam rá, s most újra hangsúlyozom: a Szörnyszülöttek korántsem az első alkotás volt, mely mélyebben érintette a témát; a sideshow már a némafilm rekurrens közhelyei közé tartozott u2013 itt elég a német expresszionizmus két klasszikusát, Robert Wiene Dr. Caligariját (1920) és a Magyarországon szinte ismeretlen Panoptikumot (Das Wachsfigurenkabinett, Paul Leni, 1924) említeni. Hogy miért válhatott Tod Browning filmje mégis egyedi hivatkozási alappá, azt a második titok, a bátor koncepció magyarázza: az, hogy a rendező a cirkusz emberi menazsériáját a kortárs Amerika valódi torzszülött-sztárjaival játszatta el - ez az ötlet valamiféle enyhén stilizált dokumentumtablóvá avatja a Freakst. Szinte hiánytalanul feltűnnek itt a harmincas évek Amerikájának legfurcsább testű emberei, érdemes sorra venni őket. Harry és Daisy Earles, a főszereplő törpék a The Doll Familyként (Babacsalád) ismertté vált német apróember-család tagjai; Daisy és Violet Hilton talán minden idők legigézőbb valódi sziámi ikrei voltak, akik később saját zenés show-jukkal járták az országot; a tűfejű Schlitze visszamaradottsága ellenére is kedvelt médiakabalává vált, és magas kort ért meg; a félig nő, félig férfi Josephine Joseph a kevés életben maradt valódi hermafroditák egyike volt; a megbízható színészi teljesítményt nyújtó Fél Fiú, Johnny Eck pedig medencével és lábbal rendelkező ikertestvérével a korszak egyik legizgalmasabb fűrészes bűvészmutatványát adta elő. A kevésbé ismert szereplők közé olyanok tartoznak, mint Frances O`Connor, a Kéz Nélküli Lány, Peter Robinson, a Csontvázember, Olga Roderick, a valódi Szakállas Nő, valamint Prince Randian, az Élő Torzó. Jól esne azt írnom, hogy a freak-csoport minden tagja hamisítatlan csodalény, ám a régi Hollywood művisége sajnos ezúttal is jelen van: a Madárasszonyként szereplő Elizabeth Greennek tulajdonképpen semmilyen testi elváltozása nem volt, egyszerűen csúnyaságát, hosszú orrát kihasználva kapta meg a szerepet.

(Részleges) dokumentarizmusa a film legnagyobb erénye: az önmagukat adó torzak egyáltalán nem ijesztő, hanem barátságos, szeretnivaló emberekként jelennek meg előttünk. Szimpátiánk kezdettől fogva az övék; a csalárdság kizárólag az egészséges testű emberek világában jelenik meg - Cleopatra és Hercules, a szép és az erős valójában aljasak. Browning legszellemesebb mesterfogása, hogy hétköznapi munkájuk, beszélgetéseik közben mutatja be a fura lényeket - így emberileg közelebb hozza őket a nézőhöz, de nem marad el kíváncsiságának kielégítésével sem: megleshetjük, amint az Élő Torzó csak a száját használva minden erőlködés nélkül cigarettára gyújt (állítólag kivágták azt a részt, melyben önállóan sodorja meg); vagy ahogy a Kéz Nélküli Lány elegánsan késsel és villával étkezik. És csodák csodája, a torzszülöttek körül szimbolikus mezők is működni kezdenek: az egész művön végigvonulnak az emberi és állati szférák szétválaszthatatlanságának jelei: nem csupán a Teknőclányra, a Madárasszonyra, vagy a századelőn az ember és majom közti hiányzó láncszemnek tekintett Tűfejűekre gondolok itt, hanem a nevek és gúnynevek kavalkádjára is. Hansot Hercules bogárnak és majomnak nevezi, Cleopatrát, a lég páváját pedig lónak csúfolják, s Kacsanőként végzi. Ennél is fontosabb az az erő, mely az egész cirkusz világát mozgatni látszik, s ez nem más, mint a szerelem: nemcsak a társulat normális tagjai u2013 Herculesékon kívül Phroso bohóc és Venus idomárnő u2013 turbékolnak, de majd minden freak is: a sziámi ikrek két külön férfihoz mennek feleségül, ami számtalan mulattató bonyodalmat okoz, a Szakállas Nő gyermeket szül a Csontvázembernek, a Josephine-fél által vonzott férfiakat a Joseph-oldal elriasztja, Hans pedig feleségül veszi álmai óriásasszonyát.

A Szörnyszülöttek 1932-ben sokáig visszhangzó botrányt keltett, és hatalmasat bukott, ezért néhány hónap után teljesen felfüggesztették a forgalmazását u2013 több országban be is tiltották. Csak 1962-ben, Browning halálának évében mutatták be újra a Velencei Filmfesztiválon, ahol a jócskán megváltozott társadalmi klímában döbbenetes sikert aratott, és (nyugaton) hamarosan kultstátuszba emelkedett. Ideje, hogy idehaza is ismertté váljon, mert bár játékfilmként nem több poros tucatdarabnál, annyi vidám kuriózum és a legtermészetesebben tálalt humanizmus van benne, amennyit a közelmúltban csak az Amélie csodálatos életében (Jean-Pierre Jeunet, 2001) élvezhettünk. Ráadásul a DVD u2013 elsősorban David Skal minuciózus kutatásainak köszönhetően u2013 sok, lebilincselően érdekes, és a film világához szervesen kapcsolódó extra információt is nyújt a tengerentúli sideshow-k világáról, ezért nem csak filmrajongóknak, de minden Amerika-bolondnak is jó szívvel ajánlható. (Bella Tamás - filmkultura)

• Játékidő:

  64 perc
• Kategoria:
  Akció, Dráma, Horror, Thriller

• IMDB Pont:

  7.9

• Beküldte:

  anonimanonimanon

• Nézettség:

  18853

• Beküldve:

  2012-11-30

• Vélemények száma:

  6
• IMDB Link

• Rendező(k):

  Tod Browning

• Színészek:

  író: Clarence Aaron "Tod" Robbins
  forgatókönyvíró: Willis Goldbeck, Al Boasberg, Leon Gordon, Edgar Allan Woolf
  operatőr: Merritt B. Gerstad
  producer: Tod Browning
  vágó: Basil Wrangell
  
  szereplő(k):
  Wallace Ford (Phroso)
  Leila Hyams (Vénusz)
  Olga Baclanova (Kleopátra)
  Roscoe Ates (Roscoe)
  Henry Victor (Herkules)
  Harry Earles (Hans)
  Daisy Earles (Frieda)