A 90-es évek közepén lezajlott ruandai népírtást járja körül a Szövetség az ördöggel (Shake Hands with the Devil) című film, amely Romeó Dallaire generális visszaemlékezései alapján készült. A generális mindent megtett annak érdekében, hogy kibékítse a szemben álló feleket, de az Egyesült Nemzetek támogatása híján törekvései kudarcba fulladtak.
Nagyon megrázó film (még annak ellenére is szíven ütött, hogy régen félig-meddig láttam a Tv-ben). Annak ellenére, hogy játékfilm, dokumentumfilm-szerűen megy végig a film a fontos eseményeken, ahogy a valóságban is történhettek. Legalább annyira tényszerű szerintem, mint a Ruanda kísértetei című dokumentumfilm, mivel Roméo Dallaire tábornok személyes Ruandában történt "élményei" ihlették a filmet, és a tábornok önéletrajzi regénye alapján készült. Nagyon találó a tábornok regényének címe: "Az emberiesség bukása Ruandában". Már ez a cím is mindent elmond a tábornok véleményéről, mi történt akkor ott Ruandában, és ő mit érzett azzal a sok-sok borzalommal, szörnyűséggel kapcsolatban, amit nem tudott megakadályozni, habár személyes feladatának érezte, a béke megteremtését, fenntartását. A főszereplő színész alakítása szerintem nagyon hatásos volt (állítólag még hasonlít is Dallaire-tábornokra), a film során végig együtt lehetett érezni a tábornokkal, mennyire megbénítja a tehetetlenség, hogy semmilyen segítséget nem kapott, hiába kilincselt az ENSZ-nél plusz békefenntartókért, még a kis meglévő létszámát is megnyírbálták, ő meg tehetetlenül nézte, hogy halnak meg szörnyű körülmények között ezrek és ezrek. Ez a film legalább annyira erős film, mint az Április Ruandában, a Kutyákat lelövik ugye?, a Hotel Ruanda, vagy a Ruanda kísértetei c. dokumentumfilm. Mindegyik film a ruandai népirtással foglalkozik. Szívszorító film mindegyik, a Szövetség az ördöggel egyike talán a leghatásosabbnak számomra. Bár a téma, a történések borzalmasak, viszont a film nyitó zenéje szerintem egyszerűen szenzációs, annyira gyönyörű, Afrika hangulatát hozza, talán azt a hangulatot, ami a borzalmaktól független. Igaz történeten alapuló, felejthetetlen ez a film.
Ekkor frissült utoljára: 2024/06/10
Ekkor frissült utoljára: 2023/09/05
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/30
Ekkor frissült utoljára: 2023/12/24
Ekkor frissült utoljára: 2023/12/02
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: