A sikeres szökés három tényezőtől függ: az alaprajz ismerete, a rendszer átlátása, és segítség a falakon kívülről. Ray Breslin (Sylvester Stallone) egy biztonsági rendszerekkel foglalkozó hatóságnak dolgozik, börtönöket tesztelnek: meg kell találniuk a hiányzó láncszemet a szerkezetben és ezzel megakadályozni, hogy az elítéltek kitörjenek a fogva tartóik keze közül. Ray a legjobb emberük, ő az, aki képes megszökni bármilyen börtönből. A szervezet nagy megbízásra készül: elvállalják, hogy megvizsgálják az ultrabiztonságos, high-tech eszközökkel felszerelt intézmény, a Sírkő nevű szuperbörtön szökésállóságát.
Azonban hiba csúszik a rendszerbe, Rayt elrabolják, és bebörtönzik. Mivel a Sírkő létezéséről is csak kevesen tudnak, a teljesen magára maradt Ray nem számíthat külső segítségre. Olyan elítéltek között kell társra találnia, akiket kivetett a társadalom, és már senkinek sem kellenek. Ilyen Emil Rottmayer (Arnold Schwarzenegger) is, akit sikerül maga mellé állítania: meggyőzi, hogy vegyen részt merész, szinte lehetetlennek tűnő tervének kivitelezésben. És miközben Ray a világ egyik legjobban őrzött börtönéből próbál megszökni, szép lassan a kép is összeáll: kik és miért akarják örökre kiiktatni.
Amennyire béna a film, annyira jól működik Stallone és Schwarzi között a kémia!
Aki látott már bármilyen szökéssel kapcsolatos filmet (vagy a Szökés című sorozatot), azok ebben a filmben semmi újat nemfognak látni. A karakterek sem emlékezetesek, meg vannak benne eléggé röhejes dolgok és nagy baromságok is, akik miatt érdemes megnézni a filmet, azok egyértelműen a két főszereplő. Nem is tudom megmagyarázni, hogy kettejük között miért működik ennyire a kémia, mert egyedül a Feláldozhatok szériában szerepeltek együtt, és ott sem sokat, szóval nem szokhattak egymáshoz. A film egy kicsit hosszabb a kelleténél és a végére beraktak egy kisebb fordulatszerűséget, ami egy kicsit megmagyarázott 1-2 dolgot, de ha nem teszik akkor sem lett volna semmi. Az utolsó kb. 15-20 perces tömény akció nem rossz, de nem is különleges, viszont éreztem azt a tipikus 80-as évekbeli feeling-et. Maga a címszereplő Szupercella is szerintem egy egész érdekes koncepció volt. Persze itt is kötekedhetnék, de minek? Azonban szerintem lehetett volna a film egy kicsitt rövidebb is, mert néha egy kicsit lassú volt, pedig szeretem a börtönfilmeket.
Szóval kiknek ajánlanám a filmet? Mindenkinek akik imádják Stallone-t és Schwarzi-t, főleg azoknak, akik az Ő filmjeiken nőttek fel, mert ezt a filmet Ők mentik meg a középszerűség árnyékától.
10/6 de a legpozitivabb értelemben adom azt a hat pontot. ;)
Jó kis film ez..öreg rókák nem vén rókák... 10/9 Köszönöm a leltöltést...
Engem lekötött. Jó volt látni két ilyen klasszist egy filmben. Kit érdekel, h. hány évesek?! Na ne már emberek... Nagyon sok színész játszik/játszott idős korában is. Ennek csak örüljünk! A valós életkornak nem éreztem hátrányát a filmben. Stallone és Schwarzi nagyon emblematikus figurák az igaz. Már annyira színészek, hogy nehéz tőlük bármit is valóságosnak, hihetőnek venni. Ennek ellenére nem rossz ez a film. Összeségében 10-ből 8-as nálam. Köszönet a feltöltésért, na meg a gyors szinkronért!
megnéztem angolul, úgy is értettem a lényegét, most már látom van magyar szinkron is. Nagyon jó film, elvont ...trükkös!DE-a szokásos happy end, és a szokásos jól segbe rugott gonost és jó győzelem, ami MÁR KIBAXOTT UNALMAS!!!erőltesd meg magad gagyiwood, mert kezdesz nagyon nagyon unalmas lenni!!!
Egészen jó film ez, aki meg a végét reklamálja, annk azt írom, hogy van sztory happy enddel, és van aminek szomorú a vége. Most bosszút állok, és azt mondom, nézd meg a Pankrátor c. filmet...megmondtam a a végét :) Nem kell mindennek tragikusan végződni, deljuve ! Kaptál egy pirospacsit tőlem.Szép a profilképed, de a véleményed...!
Egyrészt köszönet, hogy ilyen tök hamar sikerült felkerülnie, szinkronosan (óriási a két, már hozzánknőtt magyar hang, Gáti Oszkár, Reviczky Gábor), köszi a fordítást, immár nemtudomhányszor zoliapu71-nek. Elolvastam előtte az origo kritikát, amivel egyetértek, ... is... meg nem is... Nem írok rosszat mert nem kérek piros pacsit. Már nem fénykoruk dicsfényében tündökölnek mindketten ugyan, de azt hiszem megérdemelten ringatóznak, jól felépített, becsületes emberként és színészként megalapozott klasszikusság vált karrierjuk hullámain. :) Nekem már az hatalmas volt és most is az, hogy a Feláldozhatókban ennyi "hatalmas arcot" együtt, egy filmben, hát az valami "orgia", :) szóval ez egy újabb szelete ennek. Bár Miakel Hafström, becsületesebben odatehette volna magát, mert hagy kívánnivalót a film azért, de nem a két ikont bántom ezért.... :)
A feltöltőknek,fordítóknak respect!A jó öreg Szilveszteri Szalonkával,meg a Swarcival nem is volt bajom,ők jó fejek,jól játszották amit kellett,a film vált a végére nagyon gagyivá..kötéllétra ellövése,robbanó olajoshordók..ááááá...borzalmas..mint valami "B" kategóriás film+-os akciófilm..jesszus..itt meg mindenki ájuldozik,milyen jó..
Hú, de vártuk! Nagyon köszi, hogy feltöltötted! Jöhet a vidto és cxsakis felirattal! Stallone hangját ki nem hagynám, nagyon szeretem Schwarzeneggert is eredetiben hallgatni. Jók a magyar szinkronhangok, kétség nem fér hozzá, de az igazi, az igazi :) az a valódi élmény! Hajrá. Ma esti program megvan!!! Jaj, a tegnap esti "Gravitáció" dögunalom után megvígasztalódunk, remélem.
Ekkor frissült utoljára: 2024/07/15
Ekkor frissült utoljára: 2024/05/05
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/21
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/15
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/17
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: