Minden kultúrában találunk történeteket olyan hősökről, akik valamilyen gonoszságtól mentették meg az emberiséget. Részben ezeknek a történeteknek az eredményeként, amikor az igazi hős, Jézus, lejött a földre, a legtöbben nem ismerték fel Isten Fiát, mert ők egy politikai megváltóra vártak, aki pompával és fizikai erővel legyőzi ellenfeleit, követőinek pedig világi hatalmat ad.Nem lehet, hogy most, bizonyos apokaliptikus események küszöbén, hasonló megtévesztés folyik?Batman, Szupermen, Thor és társai vajon milyen szerepet játszanak ezekben az eseményekben és a globális elhitetésben? Miért hasonlítanak a klasszikus mitológiából ismert történetek a Bibliára?A szuperhősök történetei mindenesetre soha nem látott hatást gyakorolnak a ma élő emberekre és könnyen megtéveszthetik őket a világpolitika és a hit fontos szereplőit és szándékaikat illetően.A Little Light Studios dokumentumfilmjéből ezekre a kérdésekre kimerítő választ kapunk
Istenek nem léteznek, nem Isten teremtette meg a földet. Az egészet kitalálták hogy befolyásolják az embereket és hogy olyanok. Ha létezik Isten miért nem segit azokon akik naponta imádkoznak hozzá hogy segítsen rajtuk, vagy miert nem akadályozza meg, hogy tönkre tegyük a bolygóját? Jézus pedig szerintem csak egy ember volt aki az agya nagyobb részét is ki tudta használni, ami a kereszténységnek nem tetszett, ezért keresztre feszítették, ha nem teszik meg, valószinüleg ellentétek keletkeztek volna és felborult volna a rend, nem akarták volna többet szolgalni a keresztényeket és ezt meg kellett akadályozni....de ez az én teóriám. Természet, fizika és evolúció létezik. Istenek nicsenek, senki nem véd meg minket. Esetleg, ha régen jártak itt földönkívüliek, akik fejlettebbek az embereknél, lehet hogy egyszer visszatérnek és vagy segítenek rajtunk vagy elpusztítanak. Vagy nem fog történni semmi és mi magunkat, vagy a Nap fog minket elpusztítani...
Tudod az első felvetésedre egyszerű a válasz: Isten azért nem védi meg azokat a szerencsétlenségektől mert nem kérnek belőle, Sátán uruknak szolgálnak, hiába kérik szavakkal,hogy Istenem segíts meg ha a cselekedeteik totál másak, és a másik Úrnak szolgálnak. Isten megedngedte Lucifernek, hogy bebizonyítsa az igazát ha igaz, ezért nem pusztította el őt a mennyben, hagynia kellett, hogy a lázadó Lucifer és angyalai és később az emberek is kik csatlakoztak hozzájuk, a saját vesztükbe rohanjanak, Isten nem védi meg Sátán szolgáit, mert egyszerűen nem kérnek belőle, KÉT Úrnak nem lehet szolgálni. Az utolsó felvetéseidre meg ráfekszik a szkepticizmus legalja, sajnálni tudlak csak érte. Isten nem akarja, hogy elvesszen az ember, hanem, hogy megtartasson és örök élete legyen, ezért is jött el Jézus, hogy meghaljon a keresztfán az emberek bűneiért, igen a tiédért és az enyémért is egyaránt, és aki őt válassza az életet válassza, aki Lucifert az a halált, egyszerű, mégis könnyű elveszni a sok ideológiában, és teóriában, de ez már egy másik téma, Sátán eszközei, hogy távoltartsanak az igazságtól. Isten áldjon !
nah peeeeersze :D :D :D jooooool elvakítottak téged is :D :D imátkozz csak a nemlétező Uradhoz :D :D sdfjkgHLAJVôOUENRôGOAUIEHVBO aaaaaaaaaaa bocs valami mintha megszorongatta volna a nyakamat :D :D na miiiindegy, én imátkozni senkihez sem fogok, főleg nem olyanokhoz akik nem léteznek :D
Rákaptam zolijpker hozzászólásaira, és bár szerintem hót durung a gyerek itt maximálisan egyetértek vele:) Nemrég láttam egy "remek" videót ahol iszlamisták több tucat keresztényt fektettek a földre, nőket, anyákat karonülő csecsemőkkel, gyerekeket. Leöntötték őket üzemanyaggal oszt hadd égjenek élve. Picsogjon csak mindenki a képzelt istenének aki ezt engedi:)
Vegre, hogy probaljak bemutatni ezeket az osszefuggeseket, szamomra a temahoz kapcsolodik meg a feltamadas kontra zombi filmek, a masodik eljovetel szemben a foldet megtamado, emberiseget elpusztito es vagy elrablo foldonkivuli civilizaciokrol szolo sci fi filmek, azok az egyre novekvo szamu vampirfilmek amelyek veraldozat bujtatjak szeliden, tovabba azok a nem ennyire szembetuno a megterest mint valami demoni megszalottsagot vagy psziches betegseget sugalmazo filmek... “attol hogy paranoid vagy meg nem biztos, hogy nem uldoznek”
elso ránézésre propaganda film a scifi és a képregények ellen - miért olvas az ember irodalmat,képregényt mikor olvashatna bibliát is....... másodikra meg sem nézi senki sem
Miben hisznek könnyen az emberek, és miben nehezebben, a történelem ismétli önmagát, Mózes csak pár napra távozott el Izráeltől, és a nép máris bálványimádásba kezdett. Ma nem kőből aranyból vagy ezüstből készített szobrokat, vagy faragott képeket készítenek amik előtt hajlongnak, hanem olyan dolgokat teremtenek ami egyaránt Isten és közéd állhat, ez lehet bármi ami a pénzed, időd, bármilyen erőforrásaidat lefoglalja, és ami a legfontosabb a gondolataidat. Ezek lehetnek szuperhősök, zene, film, sorozat, játékok, bármi ami lefoglalja az időd, pénzed, gondolataidat és mindenedet. Ha azt hiszed, hogy csak a drogok okoznak függést akkor tévedsz. Aki hív szívvel az igazságot keresi az meg fogja találni, aki nem, az akkor se fogja meglátni az igazságot, ha az a szeme előtt lesz, elmegy mellette észrevétlenül.
Ekkor frissült utoljára: 2024/04/05
Ekkor frissült utoljára: 2022/03/12
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/23
Ekkor frissült utoljára: 2023/06/13
Ekkor frissült utoljára: 2020/08/15
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: