A világvége után, a civilizáció romjai között az emberek még tartják utolsó állásaikat. John Connor (Christian Bale) tudja, hogy az ő dolga az emberiség szabadságharcának élére állni. Ám a jövő nem olyan, mint amilyenre számított - a jóslatok nem teljesednek be, és ez részben a rejtélyes Marcus Wright (Sam Worthington) megjelenésének köszönhető. A férfi maga sem érti, hogy került 2018-ba, legutolsó emléke az, hogy a halálos ítéletének végrehajtására vár. Connor nem tudja, a jövőből vagy a múltból érkezett-e a jövevény, de azt sejti, hogy fontos feladata van. A két férfi párhuzamos utakat jár: kalandok hosszú során keresztül mindketten eljutnak a világot uralma alá hajtó, terminátor-hadsereget irányító Skynet központjába, ahol együtt néznek szembe azzal a borzasztó titokkal, amely az emberiség teljes pusztulásához vezethet
Nekem anno is tetszett. Worthington jó választás volt. Christian Bale is hozta a szinvonalat, meg még mások is. Általánosságban lepontozták a filmet, de szerintem nem volt ez egy rossz folytatás. 10/7 A vége nekem sem tetszett. Másképp fejeztem volna be, de ez van.
Amúgy miért van a sport kategóriákban. Értem én, hogy futnak az életükért sokszor. De az mégsem sport...
Klassz fim, csak a vége... hát...??? Kár volt a szívodaadást belerakni!!! Jaj, nagyon lehúzta a fimet ez a buta befefejezés, kiakasztó!!! Élhetett volna mindkettő és lehetett volna folytatás is a fimből, mert Sam Worthington eléggé jó ahhoz, hogy máskor is lássuk.
Ekkor frissült utoljára: 2023/06/18
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/11
Ekkor frissült utoljára: 2020/12/05
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2020/10/05
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: