1981 nyara a kansasi Hutchinson nevű kisvárosban. Brian Lackey nyolcéves kisfiú (Brady Corbet) visszanyeri az eszméletét házuk alagsorában. Vérzik az orra és képtelen felidézni a megelőző öt óra történéseit azután, hogy az eső elkezdett esni a csapata mérkőzésén. Ugyanezen a nyáron a csapat sztárjátékosát, az ugyancsak nyolcéves Neil McCormickot (Joseph Gordon-Levitt) edzője (Bill Sage) elcsábítja. Ahogy a két fiú tinédzserré serdül, életüket változatlanul ennek az időszaknak az élményei kísértik. Brian még mindig azt próbálja kideríteni, hogy mi történt a hiányzó órák alatt, idegenek által elkövetett állítólagos emberrablások kutatójává válik és megszállottan igyekszik rögzíteni álmait. Neil keresett prostituált lesz, majd New Yorkba megy - akárcsak Brian, akit kérdései Neil ajtajához vezetnek.
nem tudom leirni az a bánatot amit érzek!
minden embernek aki gyermeket vállal eszébe kellene vésnie hogy a gyerek nem 9 hónap, hanem életünk végéig tart, nagy felelösség !
a szülöi nem odafigyelés, ,hogy viselkedik merre jár, kik a barátai,mit csinál milyenek a megnyilvánulásai, sajnos a pedofil elöre tervez tele játékokkal érdekes dolgokkal a lakása, játékosan csábit ami tetszik a gyereknek, megkedvelteti magát,igy elnyeri bizalmát, ez a 7-8 éves fiú úgy maradt mert elrabolta az érzelmeitel is hangzik a mondat:
"én voltam a legfontosabb neki azt mondta különleges vagyok,én voltam a legelsö, engem igazán szeretett azóta sem találtam olyat, aki ennyire jó lett volna hozzám..."
Most néztem meg ! Köszi a feltöltést! Meg van valakinek ez a film szinkronosan , magyar nyelvvel, ha igen, megkérem töltse fel!! Előre is köszönöm mindenki segitségét!! Ha valaki tudja, hogy ezt a filmet a neten hol tudnám megnézni szinkronosan, vagy onnét letölteni, ezt kérem jelezze az [email protected] cimemre! Köszönöm!!
Hány tízezer (?) gyermek megy tönkre...lelkileg,fizikailag...egy életre.Elfojtva, kutatva...vagy beletörődve...hogy NEM ÉRDEMEL mást...
Hány élet ér véget saját kezük által , hirtelen, mintegy "figyelmeztető előzmények" nélkül....Történhet..akár a közelünkben is...
Megrázó volt, nagyon hiteles,nem lesz könnyű kiheverni.
Köszönöm a feltöltést.
Kicsit jobbra számítottam,de nem volt ez olyan rossz. Az egyik srác története(Brian) abszolút kiszámítható volt,de még így sem volt teljesen érdektelen. JGL-et nagyon sajnáltam,hogy ilyeneket kellett kiállnia(mint színész...nem,mint Neil) viszont épp az ő alakítása miatt tartottam ki végig a film mellett. Sajnos a mai világban egyre gyakoribbak az ilyen esetek,mint amiről ez a film is szól,így sokkal jobban átérzi az ember :/
7/10 A feltöltést köszi :)
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/29
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/15
Ekkor frissült utoljára: 2020/12/28
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/16
Ekkor frissült utoljára: 2024/05/23
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: