Egy betörés vérengzéssé fajul, az egyedüli túlélőt semmi sem gátolhatja meg abban, hogy megbosszulja szeretteinek halálát. A Törvénytisztelő polgár az Olasz meló rendezőjének új, pörgős akciójelenetekkel teli filmje. Clyde Shelton (Gerard Butler) egy becsületes családapa, akinek feleségét és lányát brutálisan meggyilkolják a félresikerült betörés során. Miután a gyilkosokat elfogják, az ügy Nick Rice (Jamie Foxx), a feltörekvő ügyész kezében landol. Nick az egyik gyanúsítottnak vádalkut, és ezzel együtt enyhe ítéletet ígér, a gyilkos cserébe a társa ellen vall. Tíz évvel később a vádalkut kötött bűnözőt holtan találják, Clyde Shelton rögtön bevallja, hogy ő a tettes. Amikor előzetes letartóztatásba helyezik, figyelmezteti a ranglétrán már feljebb lépett egykori ügyészt, ha nem ismerik el tévedésüket az ügyet tárgyaló kollégáival együtt, minden résztvevő a gyilkosok sorsára jut. Hamarosan megkezdődik a tíz évig tervezett véres sakkjátszma.
Izgalmas, néha kissé horrorisztikus, olykor pedig hihetetlen ( néhány kérdés felvetülhet a robbanó mobiltelefon, a parkolóban felrobbanó autók kapcsán is, na, meg az a nagy technikai felkészültség, amibe nem fért bele egy riasztó sem a központi szerepet betöltött alkotásában), de összességében jó film, s igazságos befejezéssel zárják le.
Erős 7 pontot megérdemel!
A fenébe is, akármilyen öncélú szadista állattá vált a bosszúszomjas apuci, túlságosan zseniálisan tervezte meg a bosszúját, ezért nem tudom nem szeretni. Én ezt a jelenséget hívom mostanában Hannibál-szindrómának. Gondoljatok bele, tíz év tervezés, erre aztán egy csomó vádpont illik: előre megfontolt emberölés, tömeggyilkosság, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság, talán még terrorizmus is, plusz még egyéb nyalánkságok, mivel hivatali szervek ellen követte el ezeket. Az amerikai törvényhozás szeret túlzásokba esni, olyan marhaságokkal, mint a többszörös életfogytiglan, szóval kíváncsi lennék hányszor kivégzés járna az ilyenért.
Köszi a feltöltést, ez egy rendkívül izgalmas film volt!
Kicsit sablonosan indult, ez a szegény apuci, akivel a rossz bácsik kicsesznek sztori. De aztán érdekes volt a film, és voltak benne tök jó elgondolkodtató részek és jó kritikák. De a legnagyobb része ilyen értelmetlen baromság. Nekem nem jön be ez a brutális mészárszék stílus.
Nekem nagyon tetszett a film! Bírom Butlert is, érdekes a karakter amit megformál. Az elején sajnálja az ember és neki szorít, de aztán az egész sztori átlép egy határt ami felett már nem igazán szimpatikus amit művel. Gyilkosokat szadista módon a bosszú hevében kivégezni..., részemről lélektanilag talán még támogattam is! De végül is a film nem volt más, mint egy gondosan felépített öncélú tömegmészárlás!
De mivel végig izgalmas volt, és egy percig sem untam magam. Érdekes érzelmeket váltott ki belőlem. A film elején még valamilyen szinten támogatott, és szimpatikus karakter egyszer csak átvedlett pszichopatává! Illetve már az elején is az volt, de mivel a meggyilkolt karakterek negatív karakterek voltak, így nem igazán volt ez számomra lényeges.
Ekkor frissült utoljára: 2021/04/05
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/19
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/19
Ekkor frissült utoljára: 2024/02/27
Ekkor frissült utoljára: 2024/09/12
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: