Amióta ember él a Földön, mindig félt attól, hogy egyszer ellenséges idegenek érkeznek a végtelenből: de mindig azt hitte, hogy az ismeretlen gonosz a csillagok közül bukkan majd elő. Pedig a Csendes-óceán alatt megnyíló kapu volt az, melyen keresztül gonosz óriásszörnyek támadtak ránk, hogy megszerezzék a világunkat. Az ellenük folytatott háború során milliók haltak meg, és az emberiségnek már nincs hátországa és kimerültek a tartalékai. Egy különleges fegyvernek hála a Föld régi lakói mégis kapnak egy utolsó esélyt. A hatalmas gépezeteket több pilóta irányítja, agyukat neuronhidakkal kapcsolják össze. Ám még ez is kevés. A seregből rég elbocsátott pilóta (Charlie Hunnam) és egy az első vonalban még kipróbálatlan újonc (Rinko Kikuchi) azonban elindít egy olyan harci gépezetet, amelyet már régen leselejteztek: talán ők fogják megállítani az apokalipszist.
Transformerek a godzillák ellen.Ama fimek összes kliséjét felvonultatva de legalább egy jó látványvilágba csomagolva.
Hatásvadász jelenetek, szerepüket túljátszó B kategóriás színészekkel, ahol a leghitelesebb alakítást egy ázsiai kislány nyújtja a neki rendelt 2 percben.
10/6
A feltöltő magyarázza már el nekem, h a film kategóriája miért SPORT? Mi ebben a sport? H sétálnak az emberek benne, meg a kiképzés részen kis harc megy? Azért kicsit meredek, h ha az ember ténylegesen sport témájú filmet akar nézni, akkor át kell lapozni a sport kategóriában hatmillió oldalt, mert tele van b*szva ilyen és ehhez hasonló filmekkel aminek köze nincs a sporthoz...
Szia!
Akkor itt szeretnék elnézést kérni a feltöltőtől, h hirtelen felindulásból rá vertem a balhét és tőletek is elnézést kérek érte, hiszen tényleg óriási munka volt a költözés és tényleg nem akartam senkit megsérteni. És én köszönöm, h a mi szórakoztatásunkért vagytok! Mégegyszer bocsánat!
Így a kommenteket olvasva, igen, lehet, hogy felnőtt szemmel nézve nem olyan szövevényes az alaptörténet mint a 30 évvel ezelőttieknek, de én, 18 éves fejjel nézve, egy kis "tejfogas kisgyerek" fejével, egészen tűrhető a film. Látványra épült, és bevallom nekem is ez maradt meg inkább, de itt ott volt a történet is, ami mégcsak nem is hasonlított nagy mértékben egyik eddigi filmre sem (ami előtte készült), nagy mértékben egyedi, van csekély üzenete is, és több millió film után nagy szó újat hozni. Régen könnyű volt, párezer film mellett, de ma már ez korántsem az. Igaz, azt mondják az emberi képzelőerő határtalan, mégis kihívás egy újat alkotni ebben a tömegnyomorban. És szerintem ez a film megtette azt amit tehetett.
Lenne pár baki megjegyzésem is, de nem szeretnék spoilerezni. Szerintem aki szereti a filmeket, a sci-fit úgy igazán, annak tetszeni fog.
10/8.5
Én szeretem a jó sci-fit... Ez nem az. Igénytelen, gyerekeknek való, alacsony értelmi színvonalú és kidolgozású mese. A világok harca nem volt ilyen pocsék, pedig az is ritka viccesre sikerült... Természetesen nézze csak, akinek ez kell, hajrá. Az igénytelenséget az igénytelen nem ismeri fel...
Különböző emberek vagyunk, különböző izléssel és elvárásokkal. Egy film sem felelhet meg minden ember izlésének. És ez fordítva is igaz. Az én személyes legpocsékabb top 5-ös filmlistám, amit szerintem Lucifer megállás nélkül vetít kínzás gyanánt a történelem legelvetemültebb embereinek. Annak ellenére, hogy ennyire rossznak tartom ezeket a filmeket, mégis akad olyan ember, aki a megnézésük után azt írja, hogy nagyon élvezte a filmet.
Nekem tetcet szerintem nagyon is jó kidolgozású film , látványos és szórakoztató a film erős jelemzői sok benne a vas !
Nagyon gagyi.Meg ne nézd!!! Erősen túlértékelt kukába való!! 8,3-6 kb. annyit ér 20 percet bírtam belőle aztán abba hagytam. Ez a történet kb.10 éveseknek való.
Látványosnak látványos de kapcsold le nullára az agyadat amíg nézed vagy nagyon kiakadsz. Spoiler Ha a fílm felénél jönnek rá hogy van egy kard azon a vacak gépen ami egyetlen, megismétlem EGYETLEN vágással kettévágja a legdurvább szörnyet is mint forró kés a vajat akkor kicsit kiakasztó hogy "durva" fegyverekkel lövöldöznek amik alig karcolgatják azt. És ilyenből rengeteg van... Értem hogy nem művészfílm de azért egyfelől a minimális szinvonalat tartsuk már meg, másfelől akkor a lelkizős részt felejtsük már el amiben a szilárd önfegyelmű mindig összeroppan pityeregni miközben a hirtelenharagú könnyedén megvan... Áhhhhh... Szenvedve néztem végig pedig agyatlan akciófilmet akartam nézni. De ennyire nem bírtam kikapcsolni....
Szerintem is jó film volt, én nem számítottam rá, hogy ilyen jó lesz. Pörgös, eseménydús, érzelmekkel teli, de ugyanakkor határon belül. Ami még tetszett, az a bölcs dolog, hogy mindenki felnő egyszer, és megváltozhat jó irányba, mint az a srác aki végül kilépet az apja árnyékából, és bebizonyította, hogy jó ember is valójában, önfeláldozó és bátor. Összeségében eseménydús sok újítással. Az Animékhoz, vagy a Manga filmekhez hasonlítanám filmes formában. Aki kedveli ezt a műfajt azoknak is érdemes megnézni ezt a filmet.
Pimpa25 véleménye 100%-ban tükrözi az enyémet, úgyhogy nem is írnék mást. (Vagyis de, ugyanis Ron Perlman felbukkanása után nem tudtam nem az SOA-ra gondolni :D Ezek után minden egyes SOA résznél várni fogom mikor bukkan fel egy Kaiju :D Ja, meg mi ez a magyar cím??? Bár már meg sem lepődöm :/ )
Szerintem is egy nagyon pörgős film rögtön a közepébe csap és tele jobnál jobb jelentekkel nem értem a fikázást de pl JohnCmeron filmje az Avatar... meg se áll mellette... és még sorolhatnám... igazo akció scifi !!!! És mint Pimpa 25 irta ... élnék szavaival : Ha valaki mondandót akar,akkor az üljön be egy szivarfüstös kiskocsmába egy albán-francia művészfilmre,azt ott lehet majd ájuldozni,h micsoda mesteri mélységek vannak benne,me`hogy fekete-fehér,meg hát ugyan mekkora ötlet már,h 90percen át meg sem mozdul a kamera,és csak a pattogó kandallólángot veszi,mélabús zenei aláfestéssel,na az igen,az elgondolkodtassa a` embört. Ezt a filmet tessék úgy kezelni,mint egy élőszereplős animét.Nem akartak ők itt univerzumot felépíteni- mer` ugye Gene Roddenberry-t is emlegették korábban-egy estés szórakozás csupán,és ehhez hűen megmaradt a céljánál:látványfilm,monumentális képekkel,harcokkal,minden és mindenki eltúlzott,stilizált,láthatóan a valóságnak még a leghalványabb látszatát sem próbálták kelteni.
Szórakoztató, élvezhető akció Sci-Fi. Nekem tetszett. SPOILER (aki nem látta még a filmet, ne olvassa): A film hamar belevág a közepébe. Nem az a fajta, amely lassan bontakozik ki. Ehhez képest 2 órán keresztül izgulhatunk a robotpilótákért, az emberiség fennmaradásáért. Robotszörnyek a szörnyek ellen. Nekem kicsit olyanok ezek az emberek által irányított gigarobotok, mintha vasembert beletennénk egy transformers-be! :D Láttunk különböző fegyvereket, technikai megoldásokat. Rakéta, plazmaágyú, robotkard...stb (Külön tetszett, amikor a robotkarddal a levegőben pusztítják el az egyik szörnyet, illetve az óceán mélyén feleznek ketté egy másikat, ami lendületből feléjük ront.) A szörnyek is jók, mert ahányan vannak annyifélék. Nem tudni, hogy mire számíthatunk tőlük, mert más-más képességekkel rendelkeznek (pl. savköpés, elektromos zavar... stb). A csatajelenetek jók, izgalmasak. Annyi csak, - amit egy előző hozzászóló is említett, - hogy a képkockákból nehéz hirtelen tudni, hogy mi is történt. Összeségében egy látványos és izgalmas akció Sci-fi, amelyet érdemes megnézni. Férfiaknak ajánlott, pasis film. 10-ből 7,5-öt adnék rá, de mivel azt nem tudok, így nekem 8! :D A végén még azt is megtudjuk, h. Hannibal életben maradt. Kicsit várjatok a képregényes stáblista után...
Hát,én nem értem a fikát,amit kap a kommentekben a film.Ha valaki mondandót akar,akkor az üljön be egy szivarfüstös kiskocsmába egy albán-francia művészfilmre,azt ott lehet majd ájuldozni,h micsoda mesteri mélységek vannak benne,me`hogy fekete-fehér,meg hát ugyan mekkora ötlet már,h 90percen át meg sem mozdul a kamera,és csak a pattogó kandallólángot veszi,mélabús zenei aláfestéssel,na az igen,az elgondolkodtassa a` embört. Ezt a filmet tessék úgy kezelni,mint egy élőszereplős animét.Nem akartak ők itt univerzumot felépíteni- mer` ugye Gene Roddenberry-t is emlegették korábban-egy estés szórakozás csupán,és ehhez hűen megmaradt a céljánál:látványfilm,monumentális képekkel,harcokkal,minden és mindenki eltúlzott,stilizált,láthatóan a valóságnak még a leghalványabb látszatát sem próbálták kelteni.Ez a film nem akart mást,mint szórakoztatni,leültetni minket a képernyő elé,és kikapcsolni az agyunkat 2 órára.És ebben bizony nagyon teljesített. 8/10-talán egy kicsit több is
Nem is értelek titeket! A saját műfajában igen is jót alkotott ez a film! Megérdemli az IMB pontot! Negatív legfeljebb, hogy bizonyos pontokban nem levezethetőek a képkockák (időnként-pár képkockáknál a faszom sem tudta, hogy mi is tőrténik). A story jó és igen látványos film. Ha meg valaki túlzást lát benne, annak csak annyi; Ez egy Sci-Fi..
respect!!! bukott akkorát is mint Rottenbiller!!! olyan minuszos let a film ,hogy még mostis van tartozásuk a reklámszakemberek felé...ezt csak onnan tudom hogy itt Jersey ben is nagy segget keritettek neki...aztán kongott a mozi az ürességtöl...vagy a felénél kijöttek az emberek..PEDIG az amcsik nem egy eszes nép ...szoval nekik a szart is ellehet adni fasza köritéssel...De még nekik seem jött be!!!
Ekkor frissült utoljára: 2024/03/28
Ekkor frissült utoljára: 2024/05/01
Ekkor frissült utoljára: 2024/09/23
Ekkor frissült utoljára: 2024/07/17
Ekkor frissült utoljára: 2024/05/23
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: