Szulejmán, a török birodalom fiatal uralkodója, 26 évesen a világ meghódítására készül. Közben folyamatosan érkeznek az új háremhölgyek a szultán palotájába, köztük a gyönyörű Alexandra, aki mély benyomást tesz Szulejmánra. A szultán édesanyja és második asszonya, Mahidevran rossz szemmel nézik a fellángoló szerelmet és mindent megtesznek, hogy eltávolítsák az udvarból a lányt. Az asszonyok féltékenysége mellett az uralkodóra veszélyt jelentenek azok a befolyásos pasák is, akik ellenzik Szulejmán intézkedéseit és őszinte barátságát Ibrahim pasával, aki titokban szerelmes a szultán húgába, Haticéba. Hatice fiatalon megözvegyült első férjétől, és a palotában éli mindennapjait, családja körében. Ibrahim és ő kölcsönösen megszeretik egymást, ám jól tudják, szerelmük reménytelen, mert ha Szulejmán tudomást szerezne róla, minden bizonnyal nem egyezne bele házasságukba, sőt, Hatice családja már ki is szemelte a lány leendő férjét, aki nem más, mint Mustafa herceg házitanítója, Mehmet Celebi. Az évek során Hürrem öt gyermekkel ajándékozza meg Szulejmánt, négy fiúval (Mehmet, Szelim, Bajazid és Cihangir) és egy leánnyal (Mihrimah). Végül Ibrahim és Hatice egybekelnek és gyermekük is születik. Múlnak az évek, és Mahidevran egyre jobban aggódik Mustafa jövője miatt, akit fenyegetve érez Hürrem legidősebb fia, Mehmet által.
Ekkor frissült utoljára: Ep. 10 - 2021/06/11
Ekkor frissült utoljára: Ep. 9 - 2024/11/24
Ekkor frissült utoljára: Ep. 21 - 2020/09/08
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: Ep. 24 - 2023/12/05
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Mozicsillag.me does not host or upload any video, films, media files.
Content removal policy: If you are a copyright owner and wish to report abuse or issue a content removal request, please email [email protected] so we can remove the infringing material and ban it from being uploaded again.
Szervereinken nem tárolunk semmilyen jogsértő tartalmat. minden tartalom nem általunk üzemeltetett weboldalak szerverein található, melyek helyét csak megjelöljük és kategorizáljuk, illetve nem ismerjük azok részletes tartalmát, így nem tudunk semmilyen felelősséget vállalni értük. Az oldalon keresztül elérhető, más szolgáltatóknál tárolt filmek és audiovizuális tartalmak jogdíjai a filmeket és egyéb audiovizuális tartalmat szerverein tároló szolgáltatókat terheli!
Adatlap eltávolítási politika Ha ön szerzői jog tulajdonosa és szeretné jelenteni vagy kérni egy link eltávolítását,kérjük írjon emailt az [email protected] címre. így el tudjuk távolítani a jogsértő anyagot és végleg tiltani, hogy ne legyen feltölthető újra.
Vélemény írás: