Arisu, Karube és Segawa unja jelenlegi életét, mindannyian több izgalomra vágynak. A tűzijáték ünnepén teljesül a kívánságuk, egy párhuzamos világban találják magukat, ahol egy játék részeseként a túlélésért kell küzdeniük.
Alice Határországban / Alice In Borderland
Japán, 2020-as Netflix-es, 8 részes sorozat, kb. 40-50 perces epizódok.
Egy manga/anime/képregény alapján készült horror-thriller sorozat és a Netflix-re került fel 2020. December 10-én.
Úgy álltam neki a sorozatnak, hogy 2-3 részt nézek meg, de aztán az lett a vége, hogy mind a 8 részt megnéztem egybe. Ahogyan haladt előre a történet, egyre inkább úgy lettek vége a részeknek, hogy nem bírtam ki, hogy ne nézem tovább. Teljesen lenyűgözőt a sorozat, magával ragadt és nagyon izgalmas volt egész végig. Amit kiemelnék még az a történet vezetés, ahogyan a 8 rész - történet fel volt építve.
Horrort és thrillert kedvelőknek mindenképp egy kötelező darab, de aki nem annyira szereti ezt a műfajt még lehet, hogy nekik is a jól kitalált, izgalmas és nagyon érdekes történet miatt remek sorozatnak találhatják majd.
Történetről:
Első rész első felében három fiatal férfi barátot ismerhetünk meg, hogy a legjobb barátok, kik ők, mivel foglalkoznak, mit csinálnak és hogyan élnek. Majd találkoznak Tokió egyik legforgalmasabb nyílt terén és egyik pillanatról a másikra minden ember eltűnik és nem sokra rá egy kijelző jelzi nekik, hogy egy játékba kerültek és arra is rájönnek, ha a játékot nem játszák akkor meghalnak. Az első rész második felében kapunk egy játékot, ahol tudatosul a három barátban az, hogy ezekben a játékokban meghalhatnak. Fontos ne az első rész alapján itéljük meg a sorozatot, mert nagyon sokat fog változni még a történet és nagyon sok cselekmény történik majd még benne.
Második rész sokkal jobb volt mint az első rész. Itt már jobban kinyillik a történet-játék (még több játékos karakter, akik a játékba kerültek) és egy nagyon izgalmas, idegörlő és itt már egy kicsit vérfürdő is lesz, de nem viszik túlzásba és ezzel nem rontják el / nem veszi el a figyelmet a csavarós játékról-történetről.
A második rész számomra sokkal jobb volt, mint az első rész és ezért azt hittem, hogy ezen a remek szinten marad a sorozat-történet, de jött a harmadik rész ami mindent felülírt, meg is lepett rendesen, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik. A harmadik része volt talán lelkileg a legnehezebb rész és nem gondoltam volna, hogy még a második rész szintjét is felül tudja majd szárnyalni. Mivel fokozatosan emelkedett a szint és lett egyre jobb, ezért a harmadik résztől úgy gondoltam és már számítottam is rá, hogy az alkotók még sok mindent terveznek a maradék öt részre és lesznek még nagy meglepetések-fordulatok.
4-5 részben még többet tudunk meg a játékról-történetről, még jobban kinyíllik és érdekesebbé válik a történet-játék, zajlanak a játékok, kapcsolatok alakulnak ki és próbálnak rájönni, hogy hogyan tudnának ebből a borzalmas játékból kikerülni.
6. rész végére úgy alakul a történet, hogy az utolsó két részre tudni fogjuk, hogy garantált lesz az izgalom és a vérfürdő.
7. részben már kapunk egy részleges fejezet lezárást.
8. részben meg mégtovább bővül / még jobban kinyíllik a játék világa, ami egy izgalmas folytatást igér-sejtett.
A sorozat-történet üzenete számomra az volt: Az élőknek élniük kell a többi élőért és azokért is akik már nem élnek.
Ekkor frissült utoljára: Ep. 1 - 2023/07/16
Ekkor frissült utoljára: Ep. 7 - 2023/05/16
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: Ep. 24 - 2020/05/14
Ekkor frissült utoljára: Ep. 6 - 2023/09/07
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: