Virtuális álomprojektjeiket dédelgető fiatal vállalkozók versengenek egymással a sikerért és a népszerűségért Korea high-tech iparágának könyörtelen világában.
Start-Up (A koreai Szilícium-völgy)
Dél-Koreai, 2020-as, 16 részes, 73-86 perces közti részek (átlag 80 perces részek), műfaja: romantikus, vígjáték, dráma.
Ritkán látni ekkora zuhanást egy sorozatnál minőségében, mint amit ennél a sorozatnál. Volt egy része (egy történés) ami nem kicsit fel is bosszantott ebben a sorozatban.
Az első része kiváló volt, a története, a zenéje, a rendezése, a képivilága gyönyörű volt, a kamera mozgások, a fények, egy nagyon jól összarakott - megcsinált első részt csináltak a sorozatnak. Itt még azt gondoltam, hogy ez egy újabb Itaewon Class minőségű sorozat lesz, egy szintén fiatalos és lendületes sorozat.
Második részében már nem volt meg az első rész intenzitása. Az első része számomra egy csillagos ötös rész volt, majd a második résztől a 12 részig egy négyes (időnként ebben a szakaszban is voltak üres járatok vagy ha valakit egyáltalán nem érdekel a start-up-os/high-tech-es témák akkor azokat a részeket valószínűleg unalmasnak fogja találni, néha a három srác lököttsége is az volt) és az utolsó négy része jóindulattal egy hármas volt számomra egy ötös skálán.
Nekem a start-up-os/high-tech-es témák nem voltak unalmasak már láttam ebben a témában sorozatot az HBO részéről, de itt eléggé elavult dolgokat vagy már rég folyamatban lévő dolgokat mutattak be (ezzel kapcsolatban nem volt benne semmi újdonság vagyis ezt a részét nem igazán tudták jól hozni). Önvezető kocsi, évekóta kivan fejlesztve, amikor a srácok meglátják, hogy az irodaasztal szintjét lehet állítani és ezen elvannak képedve, hát az szánalamas egy rész volt.
Nam Joo-Hyuk legjobb jelenete a "money" videó jelenet volt, Kim Seon-Ho karakterével jól is mutatták be - érzékeltették a jelenetet, hogy szószerint padlóra eset tőle.
A három főszereplő közül kimagaslóan számomra Kim Seon-Ho volt a legobb, annyira jól hozta a karakterét, hogy imádnivaló volt, konkrétan az ő és nagymama jelenetei tették ezt a sorozatott nézhetővé. Ritkán látni ennyire jól felépített-megcsinált másodlagos szerelmi karaktert. A nagymama karkaterre szuper és remek volt. Az első részben nagyon jó volt még Nam Da-Reum, aki talán az egyik legnépszerűbb gyerek színész Dél-Koreában.
Ebben a sorozatban majdnem megutáltatták velem Nam Joo-Hyuk színészt amikor a 12. részben megüti Kim Seon-Ho színészt, ez a jelenet nem kicsit felbosszantott, amikor Nam Joo-Hyuk karakterre egy saját hibáját egy másik emberen vezeti le és ráadásul erőszakkal, ez a jelenet számomra undorító volt ebben a sorozatban. Ezek után ahogyan alakult, vége lett és megcsinálták a szerelmi háromszöget már nem tetszett.
Az utolsó négy részét ahogyan megírták az már-már nevettséges volt és durván sablonos. Az írók úgy írják meg hogy csak három év után akar lépni Kim Seon-Ho karakterre, konkréttan egy vicc volt az egész számomra. Nam Joo-Hyuk karakterre elmegy egy helyre ahová Bae Suzy követi és Bae Suzy úgy alszik el ülve hogy az fizikai képtelenség lenne, hogy ne döljön el, nagyon rossz rendezés és erőltetett jelenet volt. Az utolsó előtti részben végülis már minden le is záródik, ha az értelmetlen részeket kivágták volna az utolsó előtti részből és helyére berakják az utolsó rész egy-két még fontosabb jelenetét akkor nem is kellett volna 16. részt csinálni a sorozatnak. A két finálés rész, főleg az utolsó rész már-már unalmas volt és nem csináltak semmi izgalmat a végére, az utolsó része csak egy erőltetett kitöltős rész volt. Az első részéhez képest a sorozat akkora zuhanást produkált a végére, hogy az elképesztő volt számomra.
Főszereplők:
-Bae Suzy (Vagabond, While You Were Sleeping, Real)
-Nam Joo-Hyuk (Josee, Cheese In The Trap, The Bride Of Habaek)
-Kim Seon-Ho/Kim Sun-Ho (Catch The Ghost, You Drive Me Crazy!, Two Cops)
További szereplők:
-Kang Han-Na (nővér), Kim Hae-Sook (nagymama), -Kim Won-Hae, -Stephanie Lee, -Nam Da-Reum
Ekkor frissült utoljára: Ep. 9 - 2023/04/24
Ekkor frissült utoljára: Ep. 8 - 2024/12/18
Ekkor frissült utoljára: Ep. 14 - 2021/05/16
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: Ep. 10 - 2024/06/30
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: