Egy bizonytalan jövőben a Föld vízkészlete veszélyben van.
Nyomon követhetjük egy csapat elit tudós küldetését, akik a Holdra készülnek, hogy egy elhagyatott kutatóbázisról ismeretlen mintákat szállítsanak a bolygóra.
Horrornak nem mondanám, de olykor hideglelősen feszült pillanatokkal találkozhatunk.
Jó az alaptéma, és van benne csavar, ami egy rengetegszer használt klisé, de teljesen elfogadható.
Néhány ellentmondást leszámítva élvezhetőnek mondható. Az nagyon különös, hogy bár többször kiderül, a bázis szakaszolható ajtókkal, bizonyos szituációban eszük ágában sincs lezárni a szinteket, szakaszokat. Fura az is, hogy nem esznek, nem isznak, s a modern technika ellenére a történet nagy része sötétben játszódik, mert maximum egy apró kis zseblámpával világítanak, mivel mással is lenne felszerelve egy kutatócsoport, ugyebár! :)
Az egyes részek feltétlenül úgy végződnek, hogy azonnal látni akarod a következőt, ezért akkor kezdj bele, ha van rá egy egész napod. (Bár a jelzett 45 perc helyett a film effektíve 35 perc, a többi főcím és stáblista.)
S bár az egész lehetne egy titkos kísérlet akár egy földalatti bázison, mégis elfér a sci-fi műfajában, s erős 7 pontot megérdemel.
Ekkor frissült utoljára: Ep. 3 - 2023/02/22
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: Ep. 6 - 2020/07/19
Ekkor frissült utoljára: Ep. 8 - 2024/12/14
Ekkor frissült utoljára: Ep. 4 - 2024/12/14
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: