A Dr. Csont című sorozat kedvelői számára, hogy végre hazánkba is megérkezett a film kilencedik szériája. A külföldön is oly’ nagyon népszerű sorozat, itthon is egy csapásra közkedveltté vált, hiszen minden egyes epizódban más és más bűncselekmény kinyomozását izgulhatjuk végig a már jól ismert szereplőkkel. Dr. Temperance Brennan karaktere egyébként a való életben is létezik, és jelenleg is bűnügyi antropológusként tevékenykedik. Ő nem más, mint Dr. Kathy Reichs, aki több könyvet is írt már az elmúlt évek során. A antropológusnő könyveire már a FOX is felfigyelt, így nem volt meglepő az, hogy végül maga a sorozat is megszületett. A sorozat létrejöttét a leginkább Hart Hanson támogatta, aki a Dr. Csont című sorozat készítője és egyik producere is egy személyben. Annak érdekében, hogy a film a lehető legélethűbb lehessen, a produceri teendőkbe Kathy Reichs is be lett vonva. Lássuk be, mindez nagyon jól sikerült, hiszen a sorozat minden egyes részlete igazán meggyőző és hiteles. Az izgalmas és rejtélyes bűnesetek megoldása mellett, a szereplők magánélete is nyomon követhető az epizódok alatt, ami hozzáad némi pluszt a már egyébként is lebilincselő történethez. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az oszladozó holttesteket némi humorral is ellensúlyozzák a forgatókönyvírók, így még egy ilyen komoly és olykor megrendítő film alatt is jókat derülhetünk a szereplők elszólásain és cselekedetein. Összességében tehát elmondható, hogy a Dr. Csont című sorozat egy izgalmas, szórakoztató, fordulatokban bővelkedő krimi, amely hitelesen ábrázolja egy bűnügyi antropológus munkáját és persze annak magánéletét. Az előző nyolc évad sikerén felbuzdulva már most ki lehet azt jelenteni, hogy a kilencedik széria is számos meglepetést és izgalmas perceket tartogat a nézők számára.
Ekkor frissült utoljára: Ep. 6 - 2024/05/26
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: Ep. 14 - 2020/11/09
Ekkor frissült utoljára: Ep. 9 - 2023/02/26
Ekkor frissült utoljára: Ep. 13 - 2024/12/11
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: