Adam Brooks Reed 2008-ban kitalált egy szituációs komédia-sorozatot, animációs megoldással. Az alaptörténet egy fiktív világ, fiktív korának, fiktív szervezete, az ISIS a hatodik évadtól nem, azaz International Secret Intelligence Service névre keresztelt hírszerző szervezet és ennek dolgozói. A sorozatot címadója a kitalált világ legveszélyesebb titkos ügynöke, Sterling Archer. Az ő édesanyja a szervezet feje, ő az első számú ügynök, szerelme, kivel se veled se nélküled kapcsolatban vannak, a kettes számú ügynök, Lana. A sorozat minden egyes része önmagában is megállja a helyét, ám egyes szálak epizódokon vagy akár évadokon is átívelnek. Archer és Lana kapcsolata az egyik ilyen állandó szál, valamint a kutatás Archer apjának kiléte után és a legveszélyesebb titkosügynök és ősellensége, Barry harca. A kitalált New York, ahol a hírszerző szervezet székhelye működik érdekes keveréke a koroknak. A legújabb technika mellett a lyukkártyás számítógépek ugyanúgy jelen vannak, mint a Szovjetúnió és Archer második világháborús veterán lakája. Az epizódok cselekményének nagy része az ügynöki irodában játszódik, ahol a szokásos irodai sitcomok poénvilága jelenik meg, míg a kisebb arányban jelen lévő külső jelenetekben az ügynökfilmek kliséinek kifigurázása adja a legtöbb poénforrást. A kifigurázást leginkább a James Bond filmekre éleződik ki. A sorozat a 12. évadban is tartja azt az elvet, hogy lényege tisztán a szórakoztatás, nem adagol társadalmi vagy egyéb tanulságokat, ám ennek ellenére az érettebb közönség számára készült, mivel a poénok nagyrészt kötődnek az ember mélyebben gyökerező hibáihoz, személyiségtorzulásaihoz. A sorozat számos szállóigét termelt ki, melyek minden évad, szinte minden epizódjában szerepelnek. A hatodik évadtól kezdve (2015) a sorozat nem használja az ISIS rövidítést, tekintettel a a dzsihádista Iraki és Levantei Iszlám Állam angol rövidítésére.
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: Ep. 20 - 2013/10/19
Ekkor frissült utoljára: Ep. 40 - 2023/10/01
Ekkor frissült utoljára: -
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: