"A remegés és borzongás izgalmas világa! Egy hely, ahol az álmok valóra válnak! A gyermekek és felnőttek egyaránt valóra válthatják álmaikat a Deadman Wonderland-ben!" 2007-ben Jinsei Kataoka mangaka egy új mangával jelenik meg a nagyközönség előtt Kazuma Kondou-val karöltve, aki ezúttal is a rajzokért felelős, mint ahogy az egy előző mangájukban, az Eureka Sevenben is történt. Azonban ezúttal egy sokkal véresebb történettel örvendeztetnek meg minket. Ez a Deadman Wonderland. Japánban 2007-ben debütált a Shounen Ace magazinban. Majd az amerikai Tokyopop jóvoltából 2010 február 9-től megjelenik a hivatalos angol változat is. S ezzel párhuzamosan az anime adaptáció sem várat sokat magára. Ugyanis 2011 áprilisától sokak nagy örömére a képernyőn is találkozhatunk Gantával és Shiroval. Üdvözöllek meseországban Történetünk egy teljesen átlagos iskolai nappal indul. Hamar megismerkedhetünk a főszereplővel, Igarashi Ganta-val, aki épp az osztálykirándulásuk helyszínéről néz egy ismertető jellegű videót. Ugyanis ezúttal az osztály úticélul a Deadman Wonderlandot tűzte ki magának. De mi is pontosan ez a hely? Tíz évvel ezelőtt Tokiót egy földrengés romba döntötte, melynek túlélői között ott van Ganta is, aki minden emlékét elvesztette a katasztrófa előttről. A Deadman Wonderland megépítésének célja pedig Tokió újjáépítésének megsegítése, mivel amellett hogy börtön, turistalátványosságként is szolgál. Ez Japán egyetlen magánkézben lévő börtöne, ahol a rabokat használják a műsorok főszereplőinek, hogy ezzel is hasznot termeljenek a vidámparknak. A szereplésért a győztes rabok pontokat kaphatnak. Ezek az úgynevezett Szereppontok, és az elítéltek ezt a pénznemet használják a börtönben. Ezek a pontok elengedhetetlenek a túléléshez, ugyanis ezekért lehet ételt kapni, viszont akinek van bőven pontja, akár cigarettát, alkoholt és egyéb "luxus cikkeket" is vásárolhat magának. S ha valaki nagyon jól gazdálkodik, akár éveket is levásárolhat büntetéséből. Azonban van még egy fontos dolog, amit a pontokért lehet vásárolni. Ez nem más, mint a "cukorka". Ugyanis a nyakörvek, amiket a rabok kapnak, folyamatosan lassan ható mérget adagolnak a halálra ítéltekbe, aminek a terjedését egy ellenanyagot tartalmazó cukorkával lehet megállítani. Ezt 3 naponta kell megenni. Az új rabok fejenként egy cukrot kapnak, de a többi megszerzéséről már saját maguknak kell gondoskodni, amit a pontokból vásárolhatnak meg. Azonban ha valaki nem jut 3 naponta cukorhoz, a méreg végez vele. De ezekről a közönség, aki a vidámparkba érkezik, mit sem tud. Ők csak a látványosságot és a szórakozást látják ebben a helyben. Így van ezzel Ganta is és a többi osztálytársa is. Mígnem percek leforgása alatt fordul a kocka. Ugyanis a nyugodt hétköznap reggel pár perccel később mészárszékké változik, mivel alighogy becsengetnek, egy titokzatos vörös ruhás illető jelenik meg az osztályterem ablaka előtt, aki másodpercek leforgása alatt kegyetlenül lemészárolja az egész osztályt. Azonban egyvalaki a csodával határos módon túléli a történteket. Ő nem más, mint Ganta. Azonban az, hogy túlélte, talán nem is a véletlen műve... Mivel alighogy magához tér az ájulásból, egy kórházi ágyon találja magát, ahol hamar szembesülnie kell a zord valósággal. Azzal hogy őt gyanúsítják 29 diáktársának meggyilkolásával. A büntetés nem sokáig várat magára, ártatlanul halálra ítélik. A nézőből hamarosan szereplő lesz. Ugyanis osztálykirándulás helyett rabként kell a Deadman Wonderlandbe mennie... Megvalósítás A grafika elég jóra sikerült. Mint ahogy az várható egy 2011-es animétől. Jól illik az anime hangulatához a többnyire komor színvilág, és a vidámparkra jellemző élénk színek és figurák is adnak egy pluszt a hangulathoz. A zenék véleményem szerint szintén jól sikerültek. Kifejezetten az akció dúsabb jelenetek alatt. Na és persze az opening-ről és az ending-ről nem is beszélve. Az OP-t a Fade zenekar előadásában hallhatjuk, mely rendkívül pörgősre és fülbemászóra sikerült, s ezek mellé még egy nagyon jó videót is kapott. Az ED már inkább egy kicsit vidámabb hangvitelű, amit a Nirgilis előadásában hallhatunk. Egyeseknek ismerősen csenghet a nevük, ugyanis ők készítették a D.Gray man "Snow kiss" című endingjét is. Érdekesség még, hogy a videóban képeket láthatunk a szereplők "régi", még a börtön előtti életéből. Összegzés Aki szereti a véres és enyhén akcióval megfűszerezett dolgokat, azoknak mindenképpen csak ajánlani tudom. De aki nem túlságosan rajong a véresebb dolgokért, annak sem kell félnie, ugyanis a brutálisabb jelenetek - sokak nagy bánatára - elég alapos cenzúrát kaptak. S jó hír azoknak, akiknek tetszett a sorozat, hogy októberben egy ova is várható hozzá. S remélhetőleg egy második évaddal is megörvendeztetik majd a nézőket.
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: Ep. 24 - 2022/03/07
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: -
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: