A vámpírlázban égő nézők számára jó hír, hogy végre hazánkban is elérhető a Dracula című sorozat első évada. Külön jó hír az, hogy a történetmagáról, a nagy és híres, hírhedt Dracularól szól, akinek ugyebár a történetét már mindenki jól ismeri, tehát maga a film is egészen jól érthető és remekül élvezhető egy átlagember számára is. Dracula volt ugyanis, az a személy, akitől a legismertebb vámpíros történetek elindultak. A Dracula című sorozat történetének középpontjában tehát, maga a rejtélyes és rettegett Dracula áll, aki a 19. századi Londonba veszi az útját. A városban aztán egy nagy, amerikai mágnás álarcát ölti fel, így senki sem tudja meg azt, hogy ki is ő valójában. Mágnásként a tervei között szerepel az, hogy megreformálja a viktoriánus társadalmat, a modern és fejlett technikai vívmányok segítségével. Kifejezetten izgatja őt az elektromosság, hiszen ez az, ami fényt képes hozni a legsötétebb éjszakába is. Ez pedig, kifejezetten fontos egy vámpír számára, aki nappal egyáltalán nem mehet ki a fénybe, hiszen nem napfény-álló. Igen ám, de nem ez az egyetlen célja Draculának. Van egy másik, rejtegetett terve is, amely nem más, mint az, hogy bosszút álljon azokon, akik egykoron tönkretették őt. Az évszázadokkal korábban történt sérelmek megbosszulása természetesen Dracula tervei szerint zajlik, egészen addig, amíg meg nem ismerkedik egy titokzatos asszonnyal. Egy asszonnyal, aki nem más, mint halott feleségének a reinkarnációja. A Dracula című sorozatban a horror és a dráma keveredésének lehetünk szemtanúi, így biztosak lehetünk abban, hogy egy percig sem fogunk unatkozni az epizódok megtekintése közben. Gyönyörű ruhák, lenyűgöző díszletek, szerelmi háromszögek, sőt sokszögek, és dráma. Többek között, ezek azok a dolgok, amelyek olyan nagyon szerethetővé teszik ezt a roppant izgalmas és érdekfeszítő sorozatot.
Maga a sorozat sztem jó. Persze, ha összehasonlitani kéne pl. Vámpirnaplókkal vagy egyéb vámpiros filmekkel, akkor tuti, hogy a másik a nyerő, de attól még elnyerheti a nézők tetszését. Nekem nagyon bejön a sorozat, nem épp a legizgalmasabb, és Jonathan is jól alakitja Draculát, csak sajnálom, hogy törölték, és hogy nem lesz több évad. Van benne szerelmi részek, is és persze olyan részek is, ami nem jön be minden tininek, mint pl. a Vámpirnaplókba. Ki van egyensúlyozva, minden részből egy-egy kicsi :)
Magyar premier - FEM3: Okt.14 Drakula (Dracula) 1. évad - Jönnek a szinkronizált részek!
Rendkívüli sajnálatomra ezt a sorozatot is elkaszálták, mint annyi másikat is, számomra ez volt a legfájóbb veszteség mind közül. Nem tudom, h ti hogy vagytok ezzel, de ha benéztek a hsz-eim közé, akkor láthatjátok, h milyen sok sorozat búcsúzik végleg. Az igaz, h sok régebbi viszont folytatódik és jönnek az újak is, de majdnem minden sci-finek annyi. :(
Maga a film jó. Jobb lenne mondjuk nem ezzel a nyegleó faszfejjel, és a nyálas bulit is kissé túlzásba vitték dehát semmi sem lehet tökéletes.
Azért szerintem ezt meg lehetett volna csinálni sokkal jobban is...például úgy, hogy valami maszkulinabb arcberendezésű színészt választanak a főszerepre, idétlen szakállka nélkül. Mondjuk valami sápadt, acélos állkapcsú, fekete hajú, kék szemű, kockafejű északit. Sokkal hitelesebb lett volna..meg szerintem az is nevetséges, hogy Renfield fekete. Az 1800-as évek végén még a négereket nem vették emberszámba, Drakula csak nevetségessé tette volna magát vele az Angol lordok előtt (amúgy én nem vagyok rasszista:)). Meg szerintem nem kéne Drakulát ilyen jó színben feltüntetni, mert neki épp az a lényege, hogy velejéig romlott és a gonosz megtestesítője. Karóbahúzó Vlad, akiről Drakulát mintázták, abban lelte örömét, hogy karóba húzott emberekkel teli mezőkön lakomázott, miközben egy szolga holttesteket trancsírozott előtte. Az is idegesít, hogy azzal próbálják eladhatóbbá tenni a filmet, hogy telerakják szexjelenetekkel...ha a vámpírnak nem ver a szíve, nincs vérkeringése, ha nincs vérkeringése, akkor egyrészt a teste szobahőmérsékletű, másrészt képtelen az erekcióra..ennyit erről :D
Próbálj minden tudásodtól elvonatkoztatni, csak kapcsolódj ki és szórakozz! Nézd az egészet úgy, mintha most hallottál volna életedben előszőr Drakuláról!
Erekció? Látod, valahogy mégiscsak megoldották.
Erre a szerepre pedig véleményem szerint tökéletes Jonathan Rhys Meyers, szuggesztív nézése van.
Számomra nincsenek zavaró tényezők a filmben. Bár Rendfield személye meglepő, de nem zavaró. Hozzáteszem Drakulát nem csak Vlad Tepesről mintázták, nagy szerepet játszott a Skoter vámpírjának a megalkotásában Báthory Erzsébet, akit Stoker a mi Vámbéry Árminunk történetei alapján ismert meg. Az hogy a vámpír a vértől megfiatalodik- pl. az Erzsebetről terjedő történetek szolgáltak alapul. Stoker eredeti terveiben szerepelt egy női vámpír is , mint főszereplő. Azaz a tervben volt, hogy egy hölgy fogja tizedelni az embereket, nem egy férfi. De végül meggondolta magát, a mi szerencsénkre. Az hogy a vámpír, mint lény velejéig romlott, lehet. Bár a történelem mégis mást mutat. Nem az Interjú a vámpírral címu regény főszereplője volt az első magánytól szenvedő vámpír. Murnau filmes Nosferatuja, ami ugye a Drakula koppintása, tehát a vámpírja szintén szenved a zord külső ellenére. Stoker az arisztokrata vámpír motívumot Polidori a vámpír címu művéből vette át. Annak fényében , hogy az utolsó száz évben pszichológusok, irodalmárok tömkelege azt fejtegeti, hogy miért szűzekre vadászott Drakula- nem is olyan meglepő, hogy fontos szerepe van a szexualitasnak. Bár direkt módon kiiktatták a filmben ezt a tényezőt, azaz Mina odaadta magát már másnak. Jaj, és Coppola Drakulája is érez. Nem is kicsit. Stoker regényében is van rejtett erotika, bár nem tudom, hogy ez kinek szembetűnő. Nem tudom, csak én veszem észre, hogy szándékosan, eljátszanak a történettel, bár nem tudom, hogy mennyire tudatosan működik ez a készítők részéről. Számomra érdekes pont azért, hogy várom, hogy mi az amit merítenek. Nem minden az a filmbem elsőre, aminek látszik. :D Az hogy a vámpír képtelen az erekcióra lehet, hogy biológiai képtelenség, ahogy az is, hogy nem dobog a szíve mégis jár az emberek között. Összegezve : csípem a történetet, számomra izgalmas. - Lehet, hogy azért, mert az eddigi vámp9rismereteimmel vetem ossze a filmbéli történéseket, de tetszik.
Téli szünet következik, ha jól látom 2x is. A köv. rész (5.) az IMDb szerint -
Ekkor frissült utoljára: Ep. 5 - 2024/12/17
Ekkor frissült utoljára: Ep. 15 - 2015/10/15
Ekkor frissült utoljára: Ep. 13 - 2021/06/17
Ekkor frissült utoljára: Ep. 6 - 2022/10/27
Ekkor frissült utoljára: Ep. 7 - 2015/01/01
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: