Az idegen lények inváziója után kaotikus állapotok uralkodnak a Földön. A túlélők kis csoportot alakítanak, hónapokig minden napjuk a küzdelemről szól a túlélésért, és azért, hogy végre visszavágjanak a támadóknak. Tom Manson (Noah Waley), bostoni történelemtanár is a túlélők közé tartozik. Családját szétzilálta az első komolyabb támadás, feleségét megölték, egy fiát elfogták. Napról napra egyre jobban küzd azért, hogy visszakapja fiát, és biztosítsa a másik két fia biztonságátu2026(producer: Steven spielberg)
Én voltam olyan mazohista és végig néztem, mert izgalmas a története, egész jók az akció jelenetek, de utólag úgy gondolom nem kellett volna... Nagyon nem! Sara Conorral meg tudtam állni és jobb elfogalltságot találni magamnak, ezt valahogy mégis végig néztem! A jó történet ellenére a színjáték, a szereplők, a párbeszédek, a konfliktusok ritka pocsékok voltak. Hamisak, természet ellenesek, életszerűtlenek, mesterkéltek. Ollyan mintha "Jóban rosszban"-t néztem volna rongyos, koszos, angolul beszélő szereplőkkel. Helyzethez nem illő párbeszédek, emberi reáckók, értelmetlen és eletszerűtlen helyzetek és konflikusok, rosszul, ferdén eljátszott néha adott heylzetben nem is létező érzelmek érzések, tényleg amolyan "Jóban rosszban" stílusban, amikor Michelle Wild akkor vigyorog amikor sírnia kéne meg fordítva, összekeverve a műfajokat. Abból is régen talán az elején néztem talán vagy 20 percet, és sírva fogadtam magamnak többé ilyet nem teszek. Érthetetlen, mégis végig néztem, pedig most a végén rossz érzéssel gondolok vissza rá! A története tehet róla szerintem, azt követtem végig talán. Tény hogy a kockáknak biztosan jó! MInt az előző hozzásólásokból is kiderül... Én is afféle volnék, csak én néha a minőséget is igénylem hozzá! Ebben nem volt!
Köszi a feltöltést! Most kezdem el nézni, de remélem lesz olyan jó, mint az 1.évad volt! :)
Hello. Nem szoktam részt venni az adatfolyamban, de most megteszem, mert rohadtul köszi a video megszerzőjének is és a feliratért is. Ritka szabadidőmet online sorozat/film nézéssel töltöm és ezuton köszönöm minden buzgómócsingnak akik veszik a fáradságot, utánajárnak letöltik és feliratozzák. Nem mindig egyszemélyben de értjük ugyi. Így tovább! Ja. Üzenem a f@ffopó FBI nak hogy: köszi hogy az el barcot félbehagytam. uzik
Ekkor frissült utoljára: Ep. 11 - 2024/12/21
Ekkor frissült utoljára: Ep. 1 - 2024/05/24
Ekkor frissült utoljára: Ep. 10 - 2015/01/01
Ekkor frissült utoljára: Ep. 4 - 2024/03/22
Ekkor frissült utoljára: Ep. 5 - 2015/11/12
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: