Emma Swan (Jennifer Morrison) élete örökre megváltozik, amikor egy nap váratlanul bekopog hozzá egy kisfiú, azt állítva, hogy ő Emma saját gyermeke, aki elszökött nevelőszüleitől azért, hogy fontos üzenetet hozzon édesanyjának egy rejtélyes másik világról. A kisfiú szerint ugyanis Storybook városában, ahonnan ő érkezett, egy átok következtében több mesehős is fogságba esett úgy, hogy a körülöttük élők még csak nem is tudják, hogy létezik egy párhuzamos dimenzió, illetve egy valódi mesevilág.
Emma maga sem érti miért, de elhiszi a gyermek meséjét, és elhatározza, hogy utánajár a különös történetnek, ezáltal hátrahagyva korábbi unalmas életét és óvadékügynöki munkáját – amelynek során a legagyafúrtabb bűnözőket és szökevényeket kutatta – Storybook városába költözik, és mesehősök nyomába ered. Hősünk maga is meglepődik majd azon, hogy a tündérmesék világa igenis a valóság, és a mesehősök valóban léteznek, sőt mi több, nagyon sokan a segítségére is szorulnak. Az Egyszer volt, hol nem volt egy varázslatos, főként felnőtteknek szóló fantasztikus sorozat, amelyben gyermeki lelkülettel, sajátos formában idézhetjük fel a mesehősök alternatív életét és megpróbáltatásait.
CSAK AZOK KEDVÉÉRT,AKIK NEM BÍRJÁK FELFOGNI! 1:A hely ahová írtam a vélemények helye,mely kúltúrált volt,közérthető és másokat nem bántó! ráadásul a sajátom! 2:kiemelném,hogy ODA VAN ÍRVA,"(sejteni lehet)"-NEM TUDNI!!!ez nagy külömbség!ha már olvassátok mások véleményét,legalább próbáljátok meg értelmezni azt ami ki van írva. 3:ha lenne jövőbe látó képességem,ma már lottó milliárdosként élvezném? a dög unalom lett,egykor kedvenc sorozatomat!
Az tényleg igaz valamilyen szinten,hogy a történetben szinte nincs meglepő esemény,de aki szereti a misztikus,kaland típusú filmeket,sorozatokat annak így is tetszeni fog.Én személy szerint meg vagyok elégedve a sorozattal. Hagna lenne 1 kérdésem.Ha te tudod,h mi fog történni előre,légyszi írd már meg,h melyik világban fognak élni a végén,olyan kiváncsi vagyok
Annyira kár ezért a sorozatért.Nagy kedvenc volt,de elvettek belőle minden izgit,semmi fordulat,dög unalom lett.Előre lehet tudni mi jön a folytatásban és azt gondolom szinte egész évadra kiterjed amit sejteni lehet,nézem részeken keresztül és újabb csalódás ér,mert igazam volt.Elvették a fő gonoszt,megszüntették a szerelmi szálat pedig...az embert ez bűvölte el ebben a varázslatos világban.Kár!
Ekkor frissült utoljára: Ep. 20 - 2020/05/02
Ekkor frissült utoljára: Ep. 13 - 2023/03/12
Ekkor frissült utoljára: Ep. 6 - 2024/05/26
Ekkor frissült utoljára: Ep. 22 - 2020/07/13
Ekkor frissült utoljára: Ep. 10 - 2015/12/30
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: