A második évad sorsfordító lehet a Hősök történetében, és ami az első négy epizódot illeti, félelmeink beigazolódni látszanak: mintha a készítők nem tudnának mit kezdeni a nagy szereplőgárdával, és kissé kapkodva nyúlnak egy-egy történetszálhoz. Niki kisasszony két percét nem akarom elemezgetni, egyértelmű, hogy Micah a lényeg, meg az, hogy majd jól összejön (nem úgy) az uncsitesóval, aki rúdon pörgő fejberúgást tanul a tévéből, és pont ez a baj.
Az első évadban ugyanis ez volt (számomra) a legélvezetesebb, hogy kapcsolósádi pontokat kerestem a képességek és a hősök között, meglepő volt a családi vonal erősödése, azaz a főszereplők szüleinek nagy része is benne volt a dolgokban nyakig - és így a második évad eseményei, a képességekkel bíró gyerekek és az összeesküvásben részt vállaló szülők annyira nem tudnak lekötni. Klermackó, mióta a sorozatnak köszönhetően kvázi tini szexbálvány lett, mindenképpen igényelt egy *** - meg is kapta a repülőfiú 2.0 személyében. Bárcsak lett volna pénz a trükkökre, mert a gagyi repülésnél kevés *** dolgot tudok elképzelni.
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: Ep. 10 - 2021/05/09
Ekkor frissült utoljára: Ep. 10 - 2024/11/20
Ekkor frissült utoljára: Ep. 8 - 2024/02/12
Ekkor frissült utoljára: -
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: