A mangaka Kouji Seo lenne, aki férfi létére sok shoujo-val kápráztatta el nézőközönségét. 1996-ban debütált a Half&Half oneshot-jával, ezt követte a már sokkal ismertebb Shuzuka címmel ellátott munkája, melyből anime adaptáció is készült 2005-ben. A Kimi no Iru Machi alapjául pedig a 2008-ban indult, megegyező névvel ellátott mű szolgál. "Az érzések változnak.."Ezt az idézetet már sokan hallhattátok, mind a mangában, mind a 2012-ben készült, 2 részes OVA-ban is. Talán e köré a mondat köré fonható az egész cselekmény, melynek köszönhetően Kouji-sama nagyot alkotott az eddig megjelent fejezetekben. Míg az OVA-k a manga 60. fejezetétől körülbelül a 70-ig ölelik fel a cselekményeket, addig a most futó anime megkönnyítve (vagy nem) a nézők dolgát, onnan folytatódik, ahol a 2 rész befejeződött. Haruto, elszánt főhősünk hirtelen Tokió-ba utazik távkapcsolatban lévő szerelme, Eba után. A lány, utolsó találkozásuk óta, megszakította minden kapcsolatát a fiúval, ám egy titkos levélnek köszönhetően Haruto-t nem lehet visszatartani. Nővérénél száll meg, kinek révén már első nap két barátot is szerez. Eleinte nem adódik alkalma, hogy beszélhessen Eba-val. Nagoshi, egyik osztálytársnője menti meg a helyzetét, két, A Kouo lánygimi fesztiváljára szóló jeggyel, ahova főhősnőnk is jár. Haruto végül meggyőzi a lányt, hogy őt vigye el magával, ám a dolgok nem úgy sülnek el, ahogy tervezte. Már-már úgy látszik, befuccsol a terv, miszerint találkozhatnak, amikor hirtelen felbukkan Eba, és főhősünk pechére nem fogadja más válasz, mint amit a levél tartalmazott. Haruto-nak fel kéne adnia, de még sem teszi... Most jöhet egy kis összehasonlítás a mangával. Bevallom, először az animét kezdtem el nézni és utólag olvastam a mangát, de így ezerszer jobb. Ugyan a filmes változat nagyban követi a fő cselekményszálat, kisebb-nagyobb eltérések mégis adódnak, ami még nem is lenne nagy probléma. Voltak jelenetek, amik fontos szerepet játszottak a mangában, mégis kihagyták őket, számomra ismeretlen okok miatt. Plusz, ami még negatívum lehet, az anime készítői nem tudták megtartani a manga hangulatát és (főként) a főszereplők jellemén is változtattak.Amik viszont meglehetősen jól sikerültek, azok a múltba való visszatekintések. Mivel, mondhatni, nem a manga elejét dolgozza fel az anime, a készítők fokozatos visszatekintést adtak, kétrészenként a múltat láthattun, de közben a cselekmény sem maradt egy helyben.A grafika pedig... talán kicsit felnőttesebbnek hatnak a szereplők, de ez már csak szőrszálhasogatás. Szerintem, összességében a Gonzo, mert ugyebár ők felelősek a karakterdesign-ért, nagyon ügyesen megoldotta, apró hibákat leszámítva. Talán azért is változtattak, hogy akár különálló történetként is megállja a helyét. Szépen kidolgozottak a szereplők, a zenék mesések, szó szerint beleszerelmesedtem az endingbe, mely azért is nagy szám, mivel Haruto szinkronhangja énekli (Hosoya Yoshimasa - Kimi no Iru Machi), viszont az opening is szépre sikeredett, kicsit pörgősebb hangvételével (MIMI - Sentimental Love). Lehet, hogy csak elfogult vagyok, mivel a manga a listám dobogósa, de véleményem szerint az anime megoldás is kiemelkedőre sikeredett. Shounen műfaja révén talán még a romantikát kedvelő fiúk is elolvashatják, plusz, nem csak a szerelem van a középpontban, a barátságra és egyéb érzésekre is hangsőlyt fektet a mű. A shoujo kedvelőinek is ajánlom, és NEM KÖTELEZŐ a manga ismerete hozzá, lassanként, de a nagyját bemutatja az anime is.
Ekkor frissült utoljára: Ep. 12 - 2024/01/14
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: Ep. 3 - 2020/08/18
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: Ep. 9 - 2020/09/10
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: