Az angol Prey tavaly lépett be a mostanában igencsak népszerű antológia-sorozatok klubjába, amit nem bántunk, mert az első szezon remekül sikerült. A folytatásban a Rosie Cavaliero alakította nyomozónőn (Susan Reinhart) kívül gyakorlatilag más fontos karakter nem is bukkan fel, tehát bárki belekezdhet. Ami közös maradt, ezáltal kvázi összekapcsolja a két évadot, az a központi motívum. Ahogy az előző szezonban, úgy idén is a nyomozás/hajsza – többek között – egy olyan személy felkutatása céljából zajlik, aki a rendőrök szemében törvényen kívüli, míg a néző tisztában van az esetleges törvénysértések mögötti nemes céllal. Ez az alapfelállás tavaly nagyon jól működött. Volt feszültség, volt íve a történetnek, emiatt izgatottan is vártam, hogy idén mit kapunk a három részben, ami inkább egy hosszú film, mintsem egy sorozat.
A történt dióhéjban: egy börtönőr lányát elrabolják, akiért cserébe a tettes egy női fegyencet kér, konkrétan a húgát, akivel a börtönőr épp egy kórházban van kezelés miatt. Az új “hős” természetesen segít, részt vesz a szöktetésben. Emellé pluszban kapunk egy gyilkossági ügyet, amin a nyomozó, Reinhart kezd dolgozni. És természetesen a szálak összefutnak. (részlet:sorozatjunkie) [Fordító: matvely]
Nos, ez egy hihetőbb, emészthetőbb történet, mint az első évad. Itt tudtam, mire megy ki a "játék", nem volt olyan homályos, mint az 1. évad. De az akkor is izgalmasabb volt, mint ez, ettől függetlenül nagyon élveztem. Jó, hogy ilyen kis "minisorozatok" vannak, néha nincs türelmem 4-5 évadot megnézni valamiből.
Ismét kiemelném Rosie Cavaliero játékát, aki az unszimpatikusból az együttérzővé tud válni.
Adtam 10/8- at és várom, hátha megörvendeztetnek még legalább egy évaddal.
Ekkor frissült utoljára: Ep. 4 - 2020/12/08
Ekkor frissült utoljára: Ep. 6 - 2020/09/12
Ekkor frissült utoljára: Ep. 10 - 2021/04/21
Ekkor frissült utoljára: Ep. 10 - 2020/05/16
Ekkor frissült utoljára: Ep. 10 - 2014/12/28
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: