A rajongók legnagyobb örömére, immáron nálunk is elérhetővé vált a Revolution című sorozat legújabb, második évada is. Az új részek, hasonlóan a már látott epizódokhoz, telis-tele vannak akcióval és kalandos, fordulatos eseményekkel, így unatkozni garantáltan nem lehet a sorozat nézése közben. A Revolution című sorozat történetének középpontjában egy világméretű áramszünet áll. Egy olyan áramszünet, amelynek senki sem tudja az okát, éppen ezért óriási riadalmat és pánikot vált ki az emberekből. Ennek következménye pedig nem is lehet más, mint az, hogy kitör az anarchia. Az emberek küzdenek a mindennapi életben maradásukért, és egyetlen falat élelemért bármire képesek. Káosz, kétségbeesés és félelem uralkodik el, szerte a világon. A szerencsésebb emberek ki tudnak jutni a városból, és vidéken, csendesebb, nyugalmasabb környéken igyekeznek megbarátkozni a megváltozott életkörülményekkel. A hatalom immáron a Milicia kezébe került, aminek hatására eluralkodott mindenhol a félelem és a rettegés. Az áramszünet már közel 15 esztendeje tart, ám továbbra sem tudják az emberek azt, hogy mi lehet a világméretű probléma oka. A Milicia sajátos módszereivel azonban nem mindenki tud azonosulni, így egy lázadó csapat mindent elkövet annak érdekében, hogy megtörje a zsarnok hatalom uralkodását. Azt a zsarnok hatalmat, amelyet maga, Monroe tábornok irányít. A Revolution című sorozat igen hamar közkedveltté vált a nézők körében, ami nem véletlen, hiszen minden egyes epizód roppant lebilincselőre sikeredett. Epizódról epizódra egyfajta fejlődést lehetett már eddig is tapasztalni, tehát biztosak lehetünk abban, hogy a második széria jobb lesz, mint amilyen az első volt. Ennek ellenére azonban, a Revolution mindössze kétévados lett, a rajongók legnagyobb bánatára. A Revolution egy igen kedvelhető film, szimpatikus karakterekkel és egy különleges világgal, így bizonyára sokan, szívesen nyomon követték volna, a további évadokat is, ha azok megrendezésre kerülnek.
A 21-epnél rosszúl van időzitve a felirat!Aki jobbat akar várjon egy kicsit,bár látom van olyan fanatikus akit ez sem zavar
Szia! Miéért nem írod oda, hogy melyik linknél rossz szerinted a felirat, most ezért végig kellett szenvednem mind az 5 linket, ami ebben a percben fent van.... A első 2 linket én küldtem be, jó régen. HDTV-LOL, hozzápasszoló felirattal, akkor semmi baja nem volt, most sem találtam hibát, a másik kettőt az egyik legprofibb feltöltő küldte be - anolin -, aki tudja, h mit csinál , de azért ellenőriztem, mert az egyik link az indavideóra késült és így oda is ez került fel. Semmi baja, sehol sem csúszik. Mi a baj? Esetleg már eltávolították azokat a rossz linkeket, mielőtt láttam volna? Nem tudom, de azt minden feltöltő nevében kérhetem, hogyha ilyen gondja van valakinek, és van pölö 5 db link, akkor legyetek olyan jók és kedvesek, h pontosan megmondjátok, melyik linkről van szó és kb mikortól, mert ez így egy kínzás! Soha nem nézem ezt a sorozatot, de most ötször kellett végigmennem rajta és végül nem találtam semmiféle csúszást! :/
Movreel - ep19. Hiv.f. TÖKÉLETES LETT, egyszerűen gyönyörű!!! :) Köszi szépen anolin!
Elég rég online nézem a filmeket, 45 megás netem van, ami erre a célra még sok is. személy szerint a kedvenceim. vidto, putlocker, indavideo ( ez a legjobb véleményem szerint ), ezek 10 ből 10 szer mindig jók. elég pár másodperc betöltés, és sose akadnak, sose szálnak el, végig lehet nézni az adott filmet. Mindig teljes képernyősbe nézem a felirat miatt, és megszokásbol is. Nem hiszem a gépemben van a hiba. Az említett két oldal, ami nekem nem volt jó, azt csinálta, hogy csak töltött a világba, de képet nem adott, lehet ez alkami hiba volt, de a többi oldalnál ez nem nagyon szokott előjönni. Tudom ez ingyenes, és magávan az oldallal nincs is problémám, elég rég használom, és mindig itt találom meg elsőre azt amit keresek, értékelem a feltöltők, fordítók munkáját is, de ha lehet pár véleménnyel jobb az oldal, akkor az se baj sztem.
Szia Socio Akkor számodra mindig van itt megfelelő link (Indavideo, Movreel, de addig amíg nincs kész az égetett felirat, esetleg a Videomega link lenne használható, nagyon szép rajta a kép és a felirat is jó nagy méretű) tehát nincs más dolgod, mint kivárni az éegett feliratú linkeket és nem pazarolni az idődet a csatolt feliratra. Én már nem nagyon töltök a Vidto-ra, csak végszükség esetén, annyira leromlott a képminőség, még 360p-n is, sajnos! (Azért mások még így is töltenek rá, ne félj!) :)
mooshare exashare...Nem lehetne valami értelmesebb helyre feltolni őket? 45 megás netem van, analfusznak se mondanám magam, de ezek az okásék fosok ugy akadnak mintha muszáj lenne. Miért nem lehet a megszokott cuccokat használni, amik el is indulnak, és mennek is szépen akadás mentesen? Persze elhiszem már 50 ember meg tudta ezeken is nézni, de ezesetben is csak ezt tudom mondani, ezek a szarok akadnak nálam.
Legalább leírtad volna pluszban, h viszont melyik tárhely lenne a jó...? Tudom, ha neked szar, akkor a köszi sem elvárható, DE innen soha nem törlik le a filmeket és ingyen van. Mi felelne meg, ahova csatolni is lehet feliratot(?) , mert elsőre mindig az megy be, mert az már előre be van töltve, s ha megérkezik a felirat, csak csatoljuk és beküldhető, addig is akik várnak az égetett feliratra, vagy akinek így is jó, meg tudják nézni azonnal. Neked problémás a neted(?) vagy mi van(?), de ezt a panaszt most olvastam első alkalommal, erre a 2 tárhelyre, nálam flottul megy de csak teljes képernyős módban a legjobb, szóval ... esetleg teljes képernyőn nézd, ne máshogyan és előtte várj, míg betölt egy darabon. Nem vagy te annyira kezdő!
Tudtommal az exashare a vidto.me leányvállalata, vagy valami hasonló gazdasági fogalom van erre. A lényeg, hogy ugyanazt a lejátszót használják és a szervereik tökéletesen mennek. Én is csak azt tudom megerősíteni, hogy a gond nálad lehet Socio.
Sajna egy kisebb szünet következik.Biztos síelni ment a stáb:) A 10-ik rész január 8-án lesz kinn.
Sziasztok.
Ezt a sorozatot tavaj óta nézem és nagyon tetszik. Meg is örültem amikor megláttam hogy megcsinálták a második évadot is. Igazábol szeretem az ilyen jellegű filmeket, sorozatokat ,hogy mi lenne ha a földön... ebben az esetben nem tud eglektoromosság létrejönni, kialakulni és addig oké a dolog hogy ennek köszönhetően nem működik értelemszerűen semmilyen árarammal működő tárgy ,de igen itt kiritika jön ugye a filmben hajók autók repülők (gőzhajó vagy gőzhajtotta autó,első évadban szerepeltek) stb.. nem is müködhetnek habár az első évadban voltrá nem egyszer példa hogy egy medál segítségével bizonyos hatókörben igen is működik na de nem is ez a lényeg. Hanem az hogy tudtommal egy Dízel motornak áram forrásra szüksége nincs maximum hidegben az izzításnál, és az önindítónak van áramra szüksége de ezt mind manuálisan is meg lehet oldani pl: melegben izzítani nem kell hidegben meg alágyújtani a motornak (oroszok nem egyszer csinálták a nagy hidegekben) az önindito meg csak annyi hogy régen volt a kurbli vagy az egyzserű betolásos módszer és a dízel motor máris szépen ketyeg és jár mivelhogy a dízel motorok ellentétben a benzinesekkel nem összesűrítik hanem szikrával robantják (szóval benzines motor az tényleg nem működhet a filmben) be az üzemanyagot ezzel szemben mint már említettem a dízel üsszesűríti és ugy robban be semmilyen elektromos áram befolyása nélkül. Gondolom ez pár embernek feltűnt aki egy kicsit is konyit az autókhoz.Ettöl függetlenül tetszik a film és továbra is nézem csak ez az első részektől kezdve furta az oldalamat az észrevételem és mostanra kikívánkozott belőlem.
További szép estét mindenkinek:) és jó filmnézést.
Sziasztok! Valaki feltudná tenni a 4. részt égetett felirattal? Köszi előre is!!!
Alig marad valami, mert eddig csak a vidto a közös pont, abból meg már 66 db van itt, + még jön és mind ugyanolyan... -.- csatolt. Na várjál! (Amúgy 1x már kérdeztelek a videomega-val kapcsolatban, de nem írtál vissza, A Mechanikus narancs c. film alatt.) Nem tudtam, h az sem jó. Nekem meg a youwatch nem jó kb 1 hónapja.
Annyira szeretném ha a Monroe és Charlie között lenne valami :) Érdekes szituációkat lehetne belőle kihozni. És Monroe olyan dögös és cuki hapsi :)
Ekkor frissült utoljára: Ep. 4 - 2024/12/18
Ekkor frissült utoljára: Ep. 6 - 2024/12/17
Ekkor frissült utoljára: Ep. 18 - 2023/06/18
Ekkor frissült utoljára: Ep. 20 - 2023/12/14
Ekkor frissült utoljára: Ep. 23 - 2020/09/11
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: