Unod már azokat a sorozatokat, amelyekben minden szereplőnek tökéletes élete van? Eleged van a sablonos történetekből, amelyek szereplőivel szinte nem is tud azonosulni az egyszerű néző? Akkor jó hírünk van számodra, hiszen végre itt a Szégyentelenek című sorozat legelső évada. Mitől más ez a sztori? Például attól, hogy a benne szereplő család cseppet sem tökéletes. Sőt, sokkal inkább nevezhetjük tökéletlennek a bagázst, amitől még életszerűbbé válik a történet. Adott tehát egy nagycsalád, sok gyerekkel, és zűrös hétköznapokkal. Az apa történetesen alkoholista, aki minden egyes nap, a nappali padlóján elterülve piheni ki a fáradalmait. A család nem gazdag, sőt már-már csóró, így az életkörülményeikkel egy átlagos néző is könnyedén tud azonosulni. Csak semmi fényűzés, semmi csillogás. Csak a dolgos hétköznapok a megélhetésért, ám ennek ellenére mégsem nevezhetjük unalmasnak a sorozatot. Sőt! A gyerekek ugyanis, bár iskolába járnak és másodállásuk is van, mégsem átlagosak. Folyton a törvény határait feszegetik, állandóan belekeverednek valami zűrbe, amelyből aztán egymás segítségével szépen ki is kecmeregnek. A gyerekek ugyanis, összetartanak, mindig, minden körülmények között, jóban és rosszban egyaránt. Ennek a zűrös, csóró és vicces családnak a mindennapjaiba nyerhetünk betekintést, az eredeti angol sorozat remakejenek segítségével. A szereplők botlásai, elkövetett hibái és tökéletlenségei teszik olyannyira szerethetővé ezt a humoros sorozatot. A szereplőkben felismerhetjük önmagunk, szeretteink, rokonaink, barátaink vagy akár a szomszédjaink jellemzőit, amitől még élvezhetőbb és viccesebb lehet a film. Egy biztos, unatkozni egy perc erejéig sem lehet az epizódok nézése közben, így már csak ezért is érdemes belevágni a Szégyentelenek című sorozat első évadának megtekintésébe.
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: Ep. 2 - 2024/04/17
Ekkor frissült utoljára: Ep. 1 - 2018/04/14
Ekkor frissült utoljára: Ep. 8 - 2022/12/25
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: