1986-ban, egy Csernobilhoz közeli folyón, a végzetes atomrobbanás idején egy turistahajónak - 116 utassal a fedélzetén - nyoma vész. A hajón egy gyógyszergyár titkos emberkísérleteket folytatott, amely során kifejlesztettek egy rejtélyes és különleges vakcinát. Egy gyógyszergyár egy láncvírus elterjesztésével próbál menekülni a csõdtõl, tulajdonosa pedig - miden áron - hatalmas vagyont akar szerezni. A PharmaGlobe Gyógyszergyár emberkísérletének helyet adó hajó roncsa, rajta a bizonyítékokkal éppen egy kórház alatt van elrejtve, ahova Angéla, Lauren és Pierre, a három fõhõs kerül. Mindhármójuk múltja hatással van arra a néhány napra, amelyet közösen az épület falai között töltenek. A felszámolás szélére sodródott kórháznak egyetlen lehetõsége nyílik a túlélésre, a mentõövet dobó gyógyszergyár óriás, a PharmaGlobe, amely látszólag hajlandó is segíteni az intézménynek. A kórházban rejtélyes gyilkosság történik, kormányzati szintig elérõ összeesküvésekre derül fény, miközben Angéláék egyre inkább részesei lesznek az eseményeknek, és sorra csukódnak be elõttük a menekülést jelentõ ajtók, összezárva õket a kórház múltjának néhány régen feledésre ítélt, sötét titkával.
Az első rész után a többi már nem is érekel! Egyszerűen pocsék!Egy pillanatig sem tudom beleélni magam a cselekménybe, a szereplők mintha felolvasópróbán lennének! Fércmunka az egész, nem az egész idő alatt hallható idegesítő "zenével" kell fentartani a feszültséget,érdeklődést!
A sztori érdekes! Kár, hogy alkalmatlan társaság vette kézbe!!! Sajnálom, ebben több lehetett volna!
Háááááát így a 3ik rész után sem tudom eldönteni,hogy tetszik-e vagy nem.. Elég vontatott..az első részt azt végig szenvedtem, de aztán egy picit (mondom picit) jobb lett..most megint gáz..pff. A 3ik részben a hullaházi gyilkosság azért durva volt.. Az Aranyéletnek a nyomába sem ér az tény..
Ekkor frissült utoljára: Ep. 4 - 2024/12/12
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: Ep. 9 - 2022/05/03
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: Ep. 9 - 2021/10/02
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: