ingyenes webstatisztika
Tonagura! (2006) : 1. évad online sorozat- Mozicsillag

Tonagura! (2006) : 1. évad online teljes film magyarul


  • Tonagura!

Ennek az animének történetesen inkább két főszereplője van, az egyik Arisaka Kazuki, egy helyes és ártatlan kinézetű lány, a másik pedig Kagura Yuuji, aki az idő során egy kicsit túl sokat is változott. Kazuki egy nap teljesen fel van dobva, de nem is véletlenül, ugyanis Yuuji, az egyik gyerekkori szerelme és egyben barátja 10 év után újra visszaköltözik a városba, és ezt a lány már alig várja, mert még mindig ugyanúgy szereti. Ám kiderül, hogy a fiú pont Kazuki egyik szomszédja lesz, ami első hallásra igen jól hangzik, de később Kazuki azt kívánta volna, bárcsak a város másik szélére húzódtak volna. Yuuji hamar megérkezik, azonban nem az ajtón kopogva, hanem az ablakon keresztül, és épp akkor, amikor Kazuki öltözik. Azonban a lány rá se ismer a 10 éve nem látott szerelmére, arra a kedves fiúra, mivel Yuuji teljesen megváltozott, de rossz irányba. Innen már nincs menekvés, Kazuki-nak bele kell törődnie, hogy a gyerekkori szerelméből egy perverz fiú lett, aki éjjel-nappal őt kukkolja, és ráadásul még este még az ágyába is bemászik, hogy együtt aludjanak. És természetesen, hogy tovább boldogítsa a lányt a jelenlétével, még ugyanabba az iskolába is beiratkozik, tehát már tiszta a terep, hogy Yuuji az őrületbe kergesse a lányt a perverzióival. Ám a történet így túl egyszerűnek bizonyulna, ezért az író még ráadásképpen "elintézte", hogy a szülők Dél-Amerikába utazzanak, és környezetükben az egyetlen személy, aki főzni tud, az nem más, mint Kazuki nővére, Arisaka Hatsune, így Yuuji-nak muszáj ide-oda járkálnia a lány házába, és nap mint nap átmenni hozzá, hogy ne haljon éhen...És hogy ebből a galibából mi lesz, azt csak az tudja meg, aki megnézi az animét!


Felhasználói értékelés:

6,0 pont / 1 szavazatból
Szavazz te is erre a filmre:

  • Rendező(k):

    Tatsuya Abe
  • Színészek:

    Akemi Kanda
    Hiroyuki Yohino
    Sayaka Ohara
    Erino Hazuki
    Misaki Sekiyama
    Ayumi Tsuji
    Rina Satou
     

Vikta Hobby Horse
Jelenleg ehhez a sorozathoz nincs link. Küldj be egyet ha neked megvan!

Vélemény írás:

Hozzászólásod írásánál, kérjük kövesd az alábbi alapszabályokat:
  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
Regisztrálj be ingyenesen hogy véleményt írhass a filmekről!

Tagok véleményei:

Még nem volt vélemény írva erről a filmről. Legyél az első aki véleményt ír!

Részletes Kereső




A funkció használatához be kell jelentkezned!

×