Clara Lago Grau 1990. március 6-án született Madridban, Spanyolországban, egy grafikus és egy mesemondó-humorista lányaként. Testvére, Guillermo búvár és víz alatti fotós.
Magánélete
2011-ben kezdődött kapcsolata a színész Ferrán Vilajosana-val, akivel a Tengo ganas de ti-ben (Téged akarlak!) testvéreket játszottak. 2014-ben szakítottak.
A népszerű spanyol komikussal, Dani Rovira-val az Ocho apellidos vascos-ban (Spanyol affér) alakítottak szerelmespárt. Mint később kiderült a hiteles alakítás sikeréhez az is hozzájárult, hogy a való életben is szerelem szövődött közöttük.
KARRIERJE
Clara mindössze 10 évesen, 2000-ben kezdte karrierjét, mikor szerepet kapott a Manos a la obra című TV sorozatban, majd a Raquel busca su sitio-ban. Ugyanebben az évben megkapta első fontosabb szerepét a Terca Vida-ban.
Színészi pályafutása ettől kezdve egyenesen ívelt felfelé, egyre több felkérést kapott. 2000-ben jött a Compañeros című sorozat, amiben Desirée szerepe lett az övé egészen 2002-ig. Majd ugyanebben az évben megkapta az El viaje de Carol (Carol naplója) című film főszerepét, amivel egyből belopta magát a spanyol emberek szívébe. Clara a filmben egy tizenkét éves spanyol-amerikai kislányt játszik, aki Spanyolországba kerül 1938-ban a polgárháború idején. Először lázad, majd megbarátkozik a helyzettel, és még egy fiatal helyi fiúba is beleszeret.
Ezután két év kihagyás következett és 2004-ben ismét egy filmdrámában játszhatott, a La vida que te espera-ban.
2004-től 2007-ig Candela Rodríguez Gándara karakterét alakította a Hospital Central tévésorozatban.
2006-ban ő kapta meg az Arena en los bolsillos (Homok a zsebben) című tinifilm egyik főszerepét, amiben három társával közösen lázadnak a szegénység valamint szüleik ellen és graffitiben fejezik ki önmagukat.
2007-től olyan filmekben és sorozatokban tűnt fel, mint az El club de los suicidas (Öngyilkosok klubja, 2007), a Los hombres de Paco (Balfék körzet, 2007-2008), a Lex (2008), az El juego del ahorcado (Hulla a múltban, 2008), az El mal ajeno (2010), a Las chicas de oro (2010), a Primos (Laza esküvő, 2011) valamint a La cara oculta (A rejtett arc, 2011).
2012-ben megkapta a hazánkban is egyre ismertebb A felhők fölött három méterrel című spanyol film második részének, a Tengo ganas de ti-nek (Téged akarlak!) egyik főszerepét. A Clara által megformált Gin "H" barátnője lesz, ezzel maga mögé utasítva a fiú első igaz szerelmét, Babit.
Emellett egy másik filmje is debütálásra kerül 2012-ben Fin (A vég) címmel, amiben Eva szerepét alakítja.
2013. november 15-én mutatták be a ¿Quién mató a Bambi? -t, melyben Matit formálja meg. Ugyanebben az évben játszott az Eltern című német filmben.
2014-ben debütált az Antena 3 új sorozata, az El corazón del océano (Az óceán szíve), amelyben Clara Hugo Silva-val és Álvaro Cervantes-el szerepel együtt. Emellett az Ocho apellidos vascos-ban (Spanyol affér) Amaia karakterét formálja meg. A film megdöntötte a spanyol box-office rekordokat és top bevételt hozó alkotássá lépett elő, ugyanis több mint 75 millió dollárt hozott jegyértékesítésből.
2015-ben feltűnik a Juan de Dios Garduño bestsellere alapján készített Extinctionben (A kihalás szélén), Matthew Fox-al és Jeffrey Donovan-nel a főszerepben. Valamint ismét együtt játszik María Valverde-vel és Dani Rovira-val az Ahora o nunca (Mindenáron esküvő) című vígjátékban. Még ebben az évben sor került az Ocho apellidos vascos folytatásának, az Ocho apellidos catalanes premierjére, így Clara ismét Amaia bőrébe bújhatott.
2016-ban Inésként mutatkozik be a népszerű amerikai sorozat, a Web-terápia spanyol remakejében, az azonos című Web Therapy-ban. Ez év tavaszán került bemutatásra egy argentin-spanyol koprodukció, az Al final del túnel (Az alagút végén), melyben Leonardo Sbaraglia és Pablo Echarri oldalán látható Berta szerepében. 2017-ben feltűnik A titkok könyvtára filmek folytatásaként életre hívott sorozatban, a The Librariansben (A titkok könyvtára), mely Flynn Carsen főkönyvtáros mágikus világát mutatja be, hét évvel a trilógia történései után.
2018-ban a francia–amerikai–brit akció-thrillerben, a The Commuter-ben (The Commuter – Nincs kiszállás) alkalma nyílt együtt játszani Liam Neesonnel, Vera Farmigaval, Patrick Wilsonnal és Sam Neill-lel.
FILM
2000 Terca vida ... Bea hangja
2002 Carol naplója (El viaje de Carol) ... Carol
2004 La vida que te espera ... Genia
2006 Homok a zsebben (Arena en los bolsillos) ... Elena
2007 Öngyilkosok klubja (El club de los suicidas) ... Laura
2008 Hulla a múltban (El juego del ahorcado) ... Sandra
2010 El mal ajeno ... Ainhoa
2011 Laza esküvő (Primos) ... Clara
2011 A rejtett arc (La cara oculta) ... Belén
2012 Téged akarlak! (Tengo ganas de ti) ... Gin
2012 A vég (Fin) ... Eva
2013 Eltern ... Isabel
2013 ¿Quién mató a Bambi? ... Mati
2014 Spanyol affér (Ocho apellidos vascos) ... Amaia Zugasti
2015 Against the Jab ... Pénelope
2015 A kihalás szélén (Extinction) ... Anne
2015 Mindenáron esküvő (Ahora o nunca) ... Tatiana
2015 Ocho apellidos catalanes ... Amaia Zugasti
2016 Az alagút végén (Al final del túnel) ... Berta
2017 Órbita 9 ... Helena
2018 The Commuter - Nincs kiszállás (The Commuter) ... Eva
SOROZAT
2000 Manos a la obra [Pobre niña rica] ... Estela
2000 Raquel busca su sitio [La pequeña ladrona]
2000-2002 Compañeros ... Desirée
2004-2007 Hospital Central ... Candela Rodríguez Gándara
2007-2008 Balfék körzet (Los hombres de Paco) ... Carlota Fernández
2008 Lex ... Eli Estrada
2010 Las chicas de oro [Fácil y agradable] ... Lucía
2014 Az óceán szíve (El corazón del océano) ... Ana de Rojas
2016 Web Therapy ... Inés
2017 A titkok könyvtára (The Librarians [And the Eternal Question]) ... Estrella
SZÍNHÁZ
2013 Shopping & Fucking ... Lulú
2014 La venus de las pieles ... Vanda
Írd le a véleményed erről a sztárról: