KEZDETEK
Eugene Michael Simon 1992. Június. 11.-én született a ködös Albionként is emlegetett Angliában, Londonban. Anton D. Simon és Teresa Megan Marguerite Stopford fiaként. Van egy bátyja, Charlie. Szinte az egész életét Londonban töltötte.
A St. Phillipu2019s előkészítő iskolában kezdte tanulmányait. Utána a Branstonba járt, ami egy bentlakásos iskola. Pár év után iskolát váltott, átiratkozott a Downside általános iskolába. (szintén egy bentlakásos iskola) Állítása szerint ezt az iskolát azonnal megszerette, és kicsit emlékezteti a sorozatbeli bentlakásos iskolára.
FILMES KARRIER
Első szerepét mindössze tizenkét évesen kapta. A My Dadu2019s the Primeminister című tévés komédiában alakított néhány epizód erejéig egy Harry nevű karaktert. Ezt hasonló kisebb szerepek követték 2004-ben. A Noah és Saskia, és a Murder in Suburbia című sorozatokban láthattuk vendégszerepelni. 2005-ben nagyobb szerepekben tűnt fel.
A Casanova című filmben játszhatta el a fiatal Casanovát, és ugyanebben az évben a hazánkban is bemutatott Családom és egyéb állatfajták című filmben (My Family and Other Animals) alakított főszerepet. A film Gerard Durrell könyvadaptációja alapján készült. 2006-ban az Apám volt (Alpha Male) című filmben láthattuk.
2010-ben a Ben Hur című sorozatban tűnt fel a fiatal Ben Hur szerepében. 2011-ben vált igazán ismertté a Magyar rajongók körében. A Trónok Harcában (Games of Thrones) Lancer Lannister karakterét formálta meg néhány epizód erejéig. Az Anubisz házának rejtélyei című tini sorozatban az örökké poénkodó, pimasz Jeromeként vált igazán ismertté. A sorozat olyan nagy sikernek örvendett számos országban, hogy úgy hírlik, jövőre jön a második évad.
2012ben is láthatják a lelkes House of Anubis rajongók Jerome szerpében. Emellett Eugene ismét visszatér a Trónok Harca stábjához néhány epizód elejéig. Ugyan csak ebben az évben kezdték el az Anubisz házának rejtélyei 3. évadának forgatását júliusban. Várhatóan 2013 elején debütál majd a tengeren túlon az új szezon.
Szintén 2013-ban kerül bemutatásra a Shakespare`s Daughter című dráma, melyben a Harry Potter filmekből ismert Bonnie Wright oldalán tűnik fel a filmvásznon a fiatal Eugene szerepében.
ÉRDEKESSÉGEK
u2022 Családja nagyon fontos a számára. Mindenben támogatják Eugene-t.
u2022 Nagy kedvence a Doctor House című sorozat.
u2022 Modellkedik is. Eugene-nak saját portfóliója van a models. com-on.
u2022 Telefonja egy iPhone.
u2022 Kedvenc édessége a sajttorta.
u2022 Az akusztikus zene kedvelője. Leginkább Martin Harvey band-et hallgat, de a Yes Sir Boss zenekarnak is nagy rajongója, ez utóbbi az egyik unokatestvére együttese.
2013: Shakespeare`s Daughter ... fiatal Eugene
2011-2012: Games of Thrones / Trónok harca (TV sorozat - 7 epizód) ... Lancel Lannister
2011-2012: House of Anubis / Anubisz házának rejtélyei (TV sorozat - Teljes 1. és 2. évad) ... Jerome Clark
2010: Ben Hur (TV sorozat - 2 epizód)... fiatal Ben Hur
2006/I: Alpha Male / Apám volt ... fiatal Felix Methuselah
2005: My Family and Other Animals / Családom és egyéb állatfajták ... Gerald Durrell
2005: Casanova ... fiatal Casanova
2004: Noah & Saskia (TV sorozat - 1 epizód) ... Eddie
2004: Murder in Suburbia (TV sorozat - 1 epizód) ... Josh Taylor
2003: My Dad`s the Prime Minister (TV sorozat - 4 epizód) ... Harry
Írd le a véleményed erről a sztárról: