Holland Roden1988. július 28-án született Dallasban, Texas államban, az Amerikai Egyesült Államokban.Holland már fiatalabb korában is érdeklődött a színészet iránt, szívesen vett részt színházi táborokban és a színészleckék voltak a szenvedélyei. Mindenesetre második szerelme, a tudomány volt az, ami Los Angelesbe irányította, hogy ott végre elkezdhesse karrierjét.
Holland a tanulmányainak szentelte magát és nappali-tagozatos diákként folytatta tanulmányait, ám zsúfolt munkarendjének eredményeként végül szakot kellett váltania; a UCLA-n sikeresen megszerezte diplomáját.
2007-ben debütált az HBO 12 Miles of Bad Road című sorozatában, Bronwyn karaktereként. 2008-ban Emily Locke-ként tűnt fel a Lost - Eltűntek című sorozatban. Az ezt követő évekbenkisebb szerepeket kapotta Helyszínelők, a Döglött akták, aPushed, illetve a Nancy ül a fűben című sorozatokban.
2009-ben megkapta Skyler szerepét a Hajrá csajok: A nagy összecsapásban, s talán a mai napig erről a szerepéről ismerik a legtöbben. Ezt követőleg szerepet kapott a Balfékek és a Gyilkos elmék című sorozatokban.
2011-ben megkapta Lydia Martin szerepét az MTV új sorozatában, amely az Ifjú farkasember című film nyomán készült, és a Teen Wolf címet viseli. A sorozatban olyan színészek tűnnek még fel, mint Tyler Posey, Tyler Hoechlin, Crystal Reedés Dylan Ou2019Brien. A Teen Wolf első évadánakpremierje 2011. június 5-én, közvetlenül az MTV Movie Awards után volt külföldön.
A 2012. június 3-án, külföldön startoló második évadot itthon egy nagy esemény előzte meg: június 1-jén ugyanis kis hazánkban is bemutatásra került a sorozat első évada az AXN-en, méghozzá Teen Wolf - Farkasbőrben címmel. 2013. június 3-án, egy évvel a második évad premierjének napján debütált a sorozat harmadik évada külföldön, a negyedik évadot szintén hasonló időpontban, 2014. június 23-án kezdték vetíteni.
2011-2014 Teen Wolf - Farkasbőrben (sorozat) ...Lydia Martin
2013 House of Dust ...Gabby
2012 A Grace klinika (sorozat) ...Gretchen Shaw
2011 Charlie Brown: Blockhead`s Revenge (rövidfilm) ... Peppermint Patty
2011 Memphis Beat (sorozat) ... Jill Creskoe
2011 Morning Love (rövidfilm) ...Girl
2010 Az esemény (sorozat) ...Violet fiatalon
2010 Gyilkos elmék (sorozat) ... Rebecca Daniels
2009 Balfékek (sorozat) ... Girl
2009 Hajrá csajok: A nagy összecsapás ... Skyler
2009 Nancy ül a fűben (sorozat) ... Yogurt Peddler
2009 Pushed (sorozat) ... Sascha
2008 Döglött akták (sorozat) ... Missy Gallavan
2008 Lost - Eltűntek (sorozat) ... Emily Locke
2008 12 Miles of Bad Road (sorozat) ... Bronwyn
2007 Helyszínelők (sorozat) ... Kira Dellinger
2004 Back at the Ranch (rövidfilm) ... Dawn Leatherwood
2004 Consideration (rövidfilm) ... Angela
Írd le a véleményed erről a sztárról: