Madaras József

Született: 1937. augusztus 16., Rigmány.
Meghalt: 2007. április 24., Máriahalom.
Gyermekei: Mónika Madaras.
Tv-műsorok: Bors.
Díj: Kossuth-díj, továbbiak...
Sírhely: Farkasréti temető.
Aktív évek: 1958–2006.
Partner: Kozák Ágnes.
 
Madaras József (Rigmány, 1937. augusztus 16. – Máriahalom, 2007. április 24.) Kossuth-díjas magyar színész, filmrendező.
A lobbanékony természetű színésztanonc 1959-ben végezte el a Színház és Filmművészeti Főiskolát. Ugyanebben az évben vendégként szerepelt a József Attila Színházban, majd barátjával, Somogyi Miklóssal egyik színháztól a másikig szerződött. A győri Kisfaludy Színházban töltött egy évadot, 1959–1960-ban a szegedi Nemzeti Színházban játszott, 1960–1961-ben az Állami Déryné Színház, majd 1961–1966 között a Thália Színház tagja volt. 1966-tól a Pannónia Stúdió szinkrontársulata, 1969-től az Irodalmi Színpad, 1971-től a Nemzeti Színház, 1978-tól a Mafilm Filmgyártó Vállalat színtársulatának tagja volt. 1982-től rendezőként is tevékenykedett, filmekben 1957-től kezdve szerepelt.
Madaras szerepeinek sora az egyszerű emberek, a feltörekvő népi hősök igazságáról és nehézségeiről szól. Robusztus munkás- és parasztfigurák, sorsukkal elégedetlen, kitörni vágyó kisemberek megszemélyesítőjeként vált ismertté. Legnagyobb színpadi sikerét Fejes Endre Rozsdatemető című színművében aratta Hábetler Jani szerepében, melyet teljes átéléssel, befoghatatlan igazságérzetének érvényesítésével játszott el „életre-halálra”. Fejes Endre eredetileg könyv-alakban napvilágot látott drámáját – mely egy külvárosi kispolgári család mindennapjait s ezen túlmenően a 20. századi magyar történelem első ötven évét mutatja be – 1963-ban mutatták be a Thália Színházban Kazimir Károly rendezésében.
A rá emlékeztető, őt idéző legjellegzetesebb figurákat Jancsó Miklós és Kovács András filmjeiben alakította. Indulatos, erőteljes karakterek megformálásával tökéletesen illeszkedett a Szegénylegények (1966) vagy a Csillagosok, katonák (1967) komor drámai világába. Nehéz feladatot oldott meg a Csend és kiáltás lelki terror alatt deformálódó egykori vöröskatonája, Károly alakjának életre keltésével is. Fontos szereplője volt az Égi bárány (1971) című filmnek, melyben az eszelős Vargha pátert alakította, a Szerelmem Elektra (1974) című alkotásban pedig a zsarnok uralkodót, Aegistost játszotta. Madaras Kovács András filmjeiben is végigjárta a kis szerepek iskoláját, míg végül A ménesgazda (1978) robbanékony, de gyanútlanul jóhiszemű és tragédiába zuhanó főhősét eljátszhatta.
Az országos népszerűséget egy filmsorozat hozta meg számára, amelyben Kántor, a nyomozókutya rendőr gazdáját, Csupati őrmestert alakította.
Madaras Józsefet 1978-ban az érdemes művész elismeréssel jutalmazták. Elnyerte a filmkritikusok díját, valamint a locarnói fesztivál nagydíját, 1996-ban megkapta a Kossuth-díjat, 2000-ben a Magyar Filmszemle életműdíját. Az 1990-es évek elején súlyos betegségen esett át: élet és halál között lebegett, közel egy évig kómában feküdt. Újra tanult beszélni, járni. Kisebb szerepekben újra megjelent.
Madaras nevével sok magyar filmben találkozhatunk, személye megkerülhetetlen a magyar film elmúlt két-három évtizedes történetében. Szerepeit mindig konokul komolyan vette filmen és színpadon egyaránt, ő az, aki „mindennap forradalmárnak érezte magát, nemcsak állami ünnepeken.”
 
Forrás: Wikipédia
 
"Madaras József vagyok. Születtem 1937. augusztus 16-án, Erdély ország, Rigmány nevű kisközségében, a havasok alján. Tizennégyen voltunk kistestvérek négy meghalt, a szüleim is meghaltak. Paraszt emberek voltak, a szó nemes és tökéletes értelmében.
1939-ben felköltöztünk Marosvásárhelyre. Ott hagytuk az óriás konyhát a nagy faragott asztallal, ami körül húszan is elfértünk, ha étkezésre került a sor. Otthagytuk a csendes imádkozást, amit egyszerre csináltunk állva, mint a katonák apám néma irányításával. Otthagytuk anyám törődő járkálását az asztal és a kemence között.
1939-től már nem imádkoztunk együtt, mert nem volt nagy asztalunk, mert nem volt nagy konyhánk.
1943 karácsonyán az iskolában ajándékcsomagot kaptam "Horthy Miklóstól", ruhadarabok voltak benne, nem nekem valók.
1945-ben orosz katonák etettek, adtak egy sapkát, kicsit nagy volt nekem, de hordtam. 1947 telén egy román katonatiszt az utcán levette a fejemről a sapkát, és bedobta egy kertbe.
1948-ban áttelepültünk családostól, semmi nélkül Magyarországra. Nyár vége, kora ősz volt - röpcédula eső hullott az égből: "Kisgazdapárt", "Parasztpárt", "Egyes lista, kommunista". Egy szoba konyhában éltünk, tizennégyen. Tizenegy éves koromtól tizennégy éves koromig Valiszka nevű fűszeresnél dolgoztam, tanítás előtt és tanítás után.
1951-ben kovács ipari tanulónak mentem.
1953-ban gyalus-marós-vésős szakmunkás bizonyítványt kaptam, és kineveztek segédoktatónak. A fizetésem 1.200.-Ft volt.
1954-ben hangszál gyulladás miatt virágkertészként dolgoztam Galántai István mellett.
1955-ben felvettek a Színház- és Filmművészeti Főiskolára színész hallgatónak. Az ösztöndíjam 470.- Ft volt.
1956 nyarán katona voltam és teljes értelemmel meggyűlöltem a fegyvert, az erőszakot.
1956. október 20.-a táján a főiskola DISZ titkára megkért, hogy mondjam el 23.-án a Nemzeti Dalt. 22.-én teljesen berekedtem, elveszítettem a hangomat, így a Nemzeti Dalt más mondta el.
1957-ben a főiskola KISZ első titkárává választottak. 1958-ban fegyelmi vétség miatt kizártak a főiskoláról.
1958-ban, mint vendég a József Attila Színházban kezdtem el pályámat, nagy sikerrel.
1959-ben a győri színház, melynek tagja voltam, Joó László igazgató fegyelmi vétségre hivatkozva, fegyelmi tárgyalás nélkül, letiltott a pályáról. Békés András, volt tanárom utasítását követve felkerestem a MÜDOSZ-ban Valenti Ágnest. Előttem telefonon beszélt a Minisztérium illetékes személyével: "Itt van nálam a vad titán, a Madaras, próbáljuk meg még egyszer..."
1959-ben a Szegedi Nemzeti Színházhoz kerültem, a fizetésem 1.300.- Ft volt. Ugyancsak jelentős sikerek után, mert kísérleti színházat hívtam életre, sikerrel - eltanácsoltak a színháztól - Vaszy Viktor és Kormos Lajos igazgató, illetve főrendező. A kísérleti színházról a helyi újság így ír: "Három éve nem hallottunk ilyen forró tapsot a Szegedi Nemzeti Színházban."
1960-ban az Állami Déryné Színházhoz kellett szerződnöm. A fizetésem 1.400.- Ft volt. Ascher Oszkár emlékét hordom magamban szeretettel, - ember volt - művész és színházigazgató egy személyben.
1961-ben a Thália Színházban kaptam napidíjas szerepeket.
1963-ban a "Rozsdatemető" Hábetler Jani szerepének eljátszása után tagként szerződtettek. A fizetésem 2.200.- Ft volt.
1966-ban Kazimir Károly eltanácsolt a színháztól. "Rossz hatással vagy a környezetedre, nincs humorod." Ezt követően tárgyalni kezdett velem Czapkó Endre, a Budapesti Nemzeti Színház művészeti titkára: "A Nemzetinek igen nagy szüksége van Önre, a fizetését is rendezzük."
Egy levél a Nemzetitől: "Hely hiány miatt nem áll módunkban szerződtetni. Czapkó Endre művészeti titkár."
1966-68-ig a Pannónia Filmstúdióban voltam állásban, mint szinkron színész. Varga Eidt igazgatónő és Bányász Imre művészeti vezető segítő kezet nyújtott nekem. Bányász Imre azóta meghalt, Varga Edit már régóta nem igazgató.
1968-ban az Irodalmi Színpadhoz szerződtem, szeretettel emlékezem Szendrő Ferenc igazgatóra. A fizetésem 3.200.- Ft volt.
1971-73-ig a Budapesti Nemzeti Színház tagja voltam, a fizetésem 3.400.- Ft volt.
1973-ban eljöttem a Nemzeti Színházból.
1973-75-ig szabadúszó voltam.
1975-ben visszaszerződtem a Nemzeti Színházhoz. A fizetésem 5.800.- Ft volt.
1977-ben Várkonyi Zoltán, a Vígszínház egykori igazgatója meghívott vendégként a Pesti Színházba.
1978 őszén át kellett szerződnöm a MAFILM Színháztársulatához. A fizetésem 6.500.- Ft volt.
1957-ben kezdtem filmezni, a mai napig megközelítőleg háromszázötven-négyszáz filmben, illetve televíziós játékban vettem részt, mint színész.
1976-ban különböző díjakat nyertem. Többek között a locarnói nagydíjat, 1978-ban Monte Carlo legjobb férfialakítás díját...
"A Magyar Nemzetköztársaság Minisztertanácsa Madaras József színművésznek, a magyar Nemzeti Színház tagjának, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művészi címet adományozza, 1978. április 4-én."
A színház olyan események színhelye, ahová a néző - a társadalom - önként, éhségből, szomjúságból tolong, hogy ott ősi progresszív viselkedési mintákat lessen el, hogy másnap több búzát szaporíthasson. Hangsúlyozom, ősi és progresszív viselkedési mintákat, a génekhez hasonlóan, melyek makacsul másolják önmagukat évmilliók óta, hogy fennmaradásukat "stabilizálják." Az "élő művészet" evolúciós törvény, szilárd bázis, ami nélkül társadalom nem létezhet.
Az "élő művészet" a "kormányfő" legfőbb munkatársa. Nem függhet semmilyen párttól, mert akkor elveszti objektivitását. Objektivitás nélkül korrupttá válna, eltérne a tradíciók másolásától és nemzet-torzuláshoz, nemzetpusztuláshoz vezetne.
Az "élő művészet" tehát az "élő nemzet", az "élő világ" mindenkori hajnali figyelmeztetője. Manipuláltsága ködöt szül, tudatot, lelket torzít. Érthetjük úgy is, hogy az "élő művészet" az adott társadalomban tömörített nép testi, lelki, szellemi ápolója, orvosa, papja és tudósa, játszótársa tükör törékenységgel. Az "élő művészet" az uralkodó okos politikája, nélkülözhetetlen kontrollja, figyelmeztető rendszere.
Az "élő művészet" mindig főszerepet kell játsszon, az "élő társadalomban", még akkor is, ha "kenyérgondok" vannak. Azért, hogy ne legyenek "kenyérgondok".
SZINÉSZ = személyiségszintézis, akiben az emlékanyagok bonyolult összerendezésének alkotó küzdelme a szemünk előtt történik. Az önmutogatás nem egyenlő a színésszel. - A színész élő modell, társadalmi igazság, iránytű, amely az értékek felé mutat.
SZINÉSZ = "Szerelmes önző gén", aki érzékenyen reagál mindenre. JÁTSSZ! És megmondom ki vagy, és azt is, ki leszel holnap, helyesebben, leszel-e holnap."
 
Madaras József saját kézzel írt önéletrajza
Budajenő, 1986. karácsony
 
Forrás: Sztárlexikon - Starity.hu

 2015-ben utcát neveztek el róla Budapesten.