Anna Fox egy agorafóbiás nő, aki egyedül él hatalmas New York-i otthonában. A ház, melyet egyszer boldog családi légkör lengett be, most szinte tökéletesen üresen áll. A nő azzal tölti szabadidejét, hogy a világhálón ismeretlenekkel beszélget, iszik és fényképezőgépével a szomszédait kémleli. Azonban minden megváltozik, amikor a szomszédba beköltözi a Russo család, ami feleleveníti benne régi emlékeit. Egy napon az ablakából egy olyan esemény szemtanúja lesz, mely gyökeresen felforgatja az életét. Vajon hihet még egyáltalán az ép elméjének, vagy minden, amit látott, csak a képzeletének a szüleménye?
Ƹ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ S P O I L E R Ƹ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ
Nem tudom anélkül megfogalmazni a véleményem, hogy ne spoilerezzek, szóval erősen javaslom, hogy csak akkor olvasd tovább, ha láttad már a filmet.
Amy Adamset nem kedvelem, de ebben a filmben egész jól játszik. Elhiszem neki, hogy retteg, a félelmeit és a nyomorát. Anélkül viszont nem tudok szó nélkül elmenni, és voltaképp ezért is raktam ki a spoiler jelzést, hogy az agorafóbiát sokkal jobban meg lehetett/kellett volna jeleníteni. Talán mintha olvastam volna itt, hogy ez a film egy feldolgozás, szóval utána nézek az eredetinek, az talán érzékletesebb.
Fogalmam sincs, hogy a film készítői kikérték-e a véleményét olyan embereknek, akik ismerik ezt a pszichés betegséget. Ahogy az alkoholizmusból se lehet kigyógyulni, csak tünetmentesnek lenni, úgy ebből a betegségből sem. Tünetmentesnek lehet lenni egy jó szakember és hatalmas akaraterő segítségével.
Sajnos a film emiatt a laikusnak uncsi lehet, mert pont a lényeg nem lett jól kidolgozva. Képi és hanghatásokkal ma már tökéletesen vissza lehetne azt adni, hogy mit él át valójában egy olyan ember, aki be van zárva abba a közegbe, amit számára biztonságosnak érzékel. Így csak az lett visszaadva, amilyennek egy külső szemlélő érzékelheti az agorafóbiás embereket. (Magát elhanyagoló, slampos... elzárkózó embereknek.) Sajnos nem mutatták külső kameraszögből, amikor a cukorkás gyerekek miatt rosszul lett, csak egy gyors képvágást követően már magához tért. Pont az ilyen "apróságok" segítetnének megérteni a betegség lényegét.
Többször is megnevettetett a tény, hogy konkrétan a függönyt nem ismerik Amerikában. Legalábbis ebben a filmben nem. A szomszédok körüli furcsa dolgok sajnos ellopták a show-t, a srác remekül manipulálta Adams karakterét. Visszaélt azzal, hogy elsősorban mindenki a gyereket látja benne. A rendőrök tragikomikusak voltak, hozták a szokásos "ostoba zsaruk" klisét... lényegében csak arra kapták össze magukat, mire már minden megoldódott.
Ebből egy nagyon jó pszichothrillert is lehetett volna csinálni, így viszont középszerű lett. A story vége viszonylag kiszámíthatóvá vált a film első harmadában.
Nincs értelme egy 1954-ben készült filmet összehasonlítani evvel a filmmel. A régi filmek nem felelnek meg az új videó és hangrendszerek elvárásainak, mint például, az UHD; HDR; DOLBY hangrendszerek.
Nincs semmi baj a filmmel, csak ajánlani tudom.
Az adatlap BDRip-HD feltöltésekkel feliratosan is kiegészült.
A HDR jelöléses film csak arra alkalmas TV-n, Monitoron jeleníti meg, a várt kiváló minőséget!
Szerintem egyszer nézhető misztikus krimi, de átesvén a „tűzkeresztségen”, nem tenném meg újra. Aki látta Hitchock Hátsó ablak (1954) című filmjét, az ne várjon sokra, mert nem „mesteri” és kiszámítható - bár próbál „lebegtetni”! A feszültség fenntartása helyett, inkább idegesítő. Nincs új ötlet, a színészi teljesítmény is kifogásolható, a rendezés hatásvadász, a vége gyermeteg. Számomra felejtős egy örök életre, ti se kövessétek el azt a hibát, hogy megnézitek! 10-ből 4 pontot adnék, nagy jóindulattal!
Ekkor frissült utoljára: 2024/03/04
Ekkor frissült utoljára: 2024/05/04
Ekkor frissült utoljára: 2022/02/25
Ekkor frissült utoljára: 2018/04/04
Ekkor frissült utoljára: 2023/11/22
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: